A fegyelmi szenátus bűnösnek találta Pamela Záleská bírónőt

2023. szeptember 4. - 16:37 | Belföld

A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság (NSS) szenátusa szerint Pamela Záleská, a bazini Specializált Büntetőbíróság bírónője kötelességszegést követett el azzal, hogy nem dolgozott ki időben egy írásos határozatot és nem nyújtotta be kiküldésre. A szenátus fegyelmi intézkedést szabott ki vele szemben, figyelmeztetés formájában.

A fegyelmi szenátus bűnösnek találta Pamela Záleská bírónőt
Pamela Záleská (Fotó: Facebook - Lukáš Machala)

Viola Takáčová, a szenátus elnöke szerint a fegyelmi szenátus bizonyítottnak tekintette, hogy Záleská ugyan a szóban forgó kötelességét teljesítette, tehát a határozatot elkészítette és biztosította a kiküldését, de ezt csak a törvényben előírt határidő lejárta után tette meg.

Nyomatékosította, hogy Záleská felelőtlenségből követte el a fegyelmi kihágást. A szenátus végül egyhangú döntést hozott.

Ján Hrubala, a Specializált Büntetőbíróság elnöke nyújtott be fegyelmi javaslatot Pamela Záleská ellen, akit azt javasolta, hogy vétsége miatt három hónapon át tartó 30 százalékos fizetéslevonással sújtsák. Az ügy Viliam Mišenka perújrafelvételi indítványának írásbeli kidolgozásáról szól az Euromont-ügyben. A Specializált Büntetőbíróság ezt az indítványt januárban elutasította. Az elítélt panaszát június 20-án kézbesítették a Legfelsőbb Bíróságra.

Pamela Záleská bírónő volt az, aki bűnösnek találta egyebek mellett Dušan Kováčik egykori speciális ügyészt. Tagja volt a Kuciak-gyilkosság ügyében döntést hozó szenátusnak, majd 2022 márciusában a Legfelsőbb Bíróság kizárta a döntéshozatalból. Záleská elfogultságával kapcsolatban Marian Kočner és Alena Zsuzsová nyújtott be panaszt. A Legfelsőbb Bíróság indoklásában az áll, hogy valóban léteztek olyan objektív körülmények, amelyek alapján indokolt a bírónő kizárása. Később kiderült, a vádalku néhány mondata vezetett odáig, hogy a Kuciak-ügyben kizárták a döntéshozatalból Záleskát.

A bírónő nevét legutóbb Horváth Lehel ügye kapcsán ragozták. Az öt gyilkossággal, a dunaszerdahelyi maffia támogatásával, és egy 45 millió koronás (1,5 millió euró) lopással vádolt Horváth hozzátartozói ugyanis kifogásolták a Specializált Büntetőbíróság bírónőjének eljárását, aki szerintük nem tette lehetővé, hogy a cukorbeteg vádlott időben megkapja az inzulinját. Pamela Záleská szerint Horváth családtagjai szándékosan félrevezetik a nyilvánosságot.

Ebben az ügyben nem indítottak fegyelmi eljárást a bírónő ellen, de Záleská a bírói tanács meghallgatása miatt elbukta a felvételit a prágai egyetemre, ahová doktori képzésre jelentkezett.


TASR/para