A fegyverbiznisznek kedvez, hogy félelemben tartják a szlovákiai embereket

2016. január 18. - 10:27 | Belföld

A választások előtti, menekültektől való félelmet gerjesztő politika megtette hatását a fegyverpiacon is - írja a SME.

Minimálisan az elmúlt hat évet figyelembe véve most van a legtöbb lőfegyver legális tulajdonban Szlovákiában.

A rendőrségi nyilvántartás szerint tavaly 299 ezer lőfegyvert birtokoltak az emberek, ami 22 ezerrel magasabb szám, mint egy évvel korábban. Az újonnan nyilvántartásba vett fegyverek száma tavaly az átlaghoz képest mintegy harmadával, tehát hozzávetőlegesen háromezer darabbal nőtt.

A rendőrség és a belügyminisztérium egyelőre nem válaszolt arra a kérdésre, mi lehet az indoka annak, hogy az emberek fegyverkeznek.

A fegyverárusok azonban a politikusok terrorveszéllyel kapcsolatos kijelentéseinek tudják be ezt, illetve annak, hogy a politikusok szerint meg kell védenünk magunkat a menekültekkel szemben.

A statisztikák alapján szemmel követhető a B és C típusú, tehát az engedély- és bejelentésköteles lőfegyverek száma.

Lukáš Hrnčiarik a pozsonyi Hermes fegyverbolttól úgy nyilatkozott, hogy már nemcsak a vadászok vásárolják a fegyvereket. "Az emberek szeretnék azt érezni, hogy meg tudják védeni magukat" - fogalmazott. Hozzátette, hogy leginkább a rövidcsövű lőfegyverek, tehát a pisztolyok és revolverek iránt nőtt meg a kereslet.

A Kuruc fegyverbolt tulajdonosa, Lukáš Kuruc elmondása szerint 35 év körüli férfi a leggyakoribb vásárló. "Nem kérdezzük annak okait, miért vásárol fegyvert, inkább arra figyelünk, hogy teljesíti-e a fegyverviselés feltételeit, illetve rendelkezik-e fegyvertartási engedéllyel" - mondta.

Hrnčiarik emlékeztetett, hogy az utóbbi időben gyakrabban érdeklődtek 58-as géppuskák iránt is. A csehszlovák gyártmányú automata fegyver meglehetősen olcsó megoldás arra, hogyan jussunk hatékony lőfegyverhez. Sokan érdeklődnek a védelmi fegyverek iránt is: elektromos sokkolót például bárki vásárolhat, aki betöltötte a 18. életévét, és a gázpisztolyhoz sincs szükség fegyvertartási engedélyre.

Ugyanakkor a szakértők szerint

sokan nincsenek tisztában vele, hogy ezek milyen helyzetben használhatók. A fegyvereket ugyanis csak a szükséges és arányos mértékben szabad használni fenyegető vagy fennálló támadás során.

Ján Čarnogurský ügyvéd, korábbi politikus figyelmeztetett a Dunaszerdahelyi Járásbíróság és a Kerületi Bíróság egy évekkel ezelőtti döntésére. Egy nyugdíjas a fatolvajokra tüzelt a gázpisztolyával, és egyiküket véletlenül közelről szemen találta. Ezért már négytől tíz évig terjedő szabadságvesztés fenyegette, ugyanakkor a bíróság végül neki adott igazat, arra hivatkozva, hogy más módszerrel nem tudta megakadályozni a lopást.

SME/para

Címkék: fegyvertartás