Feje tetejére állhat az EU, ha Ficóék úgy gondolják

2018. május 18. - 23:37 | Külföld

Pénzügyi felfordulással nézhet szembe Európa azzal, hogy radikális pártok együttműködése révén Olaszországban egy fura kormány jön létre, akár már a jövő héten.

Feje tetejére állhat az EU, ha Ficóék úgy gondolják
Ötcsillagos politikus készül a kormányra (Fotó: AP)

A baloldali populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a radikális, jobboldali Liga hétfőn járul a 60 milliós ország államfőjéhez, hogy beszámoljanak kormányalakítás részleteiről. Egyelőre annyit tudni, hogy az EU-szerződések újratárgyalását, valamint a migrációs rendszer átalakítását ígéri a közös kormányzásra készülő két tömörülés, amelyik pénteken véglegesítette programját. Ebből az is kiderült, hogy az EU-val szembeni kezdeti agresszivitásuk kissé alábbhagyott, például a kormányszerződés tervezetéből eltűnt az euróövezetből való kilépés terve.

A brit Financial Times napilap szerkesztőségi cikke szerint is az elmúlt hatvan év legszokatlanabb és legtapasztalatlanabb vezetése veheti át az eurózóna harmadik legnagyobb országának irányítását, olyan gazdasági tervekkel, amelyek enyhén szólva aggodalomra adnak okot. A március eleji olaszországi választások előtt az európai vezetők, a szakértők és a pénzügyi élet szereplői egyetértettek abba, hogy az elitellenes M5S mozgalom és a bevándorlófaló, jobboldali Liga koalíciója lenne a legrosszabb kimenetele a szavazásnak.

Persze a politika főáramába tartozó pártok csak magukat okolhatják, hogy aztán vesztettek: az elmúlt 20 évben az olasz gazdaság stagnált, félig működő reformok indultak és sok időt pazaroltak el kétbalkezes kormányzással. A pénzügyi lap szerint ha kormányt alakít a két párt, megmutathatják, hogy képesek mindezen túllépni, ha nem, akkor a választóknak legközelebb módjuk lesz módosítani korábbi szavazatukon. Bár mindkét párt euroszkeptikus és európaellenes (a Liga a szélsőségesebb ezen a téren), nem mennének fejjel a falnak, ha felvállalnák a kormányzást. Tanulmányozhatták a görög válságkezelést, amely azt mutatta, hogy végül mindig az eurózóna északi országainak lett igaza és az aktuális athéni kormány engedett.

A két párt a választási kampányban gazdasággal kapcsolatban egymásnak ellentmondó ajánlattal rukkolt elő. Az M5S 780 eurós alapjövedelemet húzott elő, amit maximum két évig fizetik és közmunkához kötik, de be akarják vezetni az állampolgári jogon járó nyugdíjat is. A Liga 15 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadóban gondolkozik. És mindketten visszacsinálnák a 2011-ben bevezetett nyugdíjreformot, amivel anno sikerült megnyugtatni az államcsődtől tartó piacokat az eurózóna adósságválságának mélyén. Ezen ötletek megvalósítása sokmilliárdba kerülne - hívják fel a figyelmet szakértők -, amire a radikális pártok meglehetősen régimódi választ adnak: csökkentenék a közkiadásokat, állami vagyont értékesítenének, visszaszorítanák az adóelkerülést és felpörgetnék a gazdasági növekedést. Ezekkel a szép tervekkel csak az a gond, hogy korábban már néhány kormány megpróbálta meglépni ezeket, de legfeljebb részeredményeket értek el.

Minden arra vall, az Öt Csillag és a Liga formálhatja Olaszország jövőjét a következő években. Ehhez persze meg kellene egyezniük a kormány személyi összetételében, mindenekelőtt találniuk kellene egy kölcsönösen elfogadható miniszterelnök-jelöltet. Az M5S az egyik nagyágyúját, a szlovák exkormányfő névrokonát, Roberto Ficót már kilőtte, őt a párt két hónapja az olasz parlament élére ültette. Most a háttérben megy a tanakodás, ki lenne a megfelelő ember a legfelső pozícióban.

A koalícióra lépő tömörülések azt ígérik, hogy pártszavazásra bocsátják a kormányprogramot és a személyi kérdéseket. Ha ezeken a hétvégéig átmegy az alku -és az M5S-nél elsöprü többséggel már át is ment - , akkor Brüsszel szembe találhatja magát Olaszországgal, amely jóval nagyobb falat, mint volt pár éve Görögország, nem lehet olyan könnyen lenyelni.

Az Öt Csillag-Liga páros sokkal nagyobb kihívást intézhet az EU-val szemben, mint amilyet a kezdetben unióval szembemenő görög Sziriza jelentett. Nem meglepő, hogy az olasz tőzsde zuhanással, az állampapírpiac pedig kötvényeladásokkal reagált a hírre, hogy kormányt alakíthatnak.

(para/sárp)