Fekete Özvegy: A Bosszúállók nélkül is van élet

2021. július 21. - 22:23 | Kultúra

Egy újabb várva várt film, amely megsínylette a koronavírus-járvány berobbanását. Natasha Romanoff történetét is párszor el kellett odázni, míg nem július elején végre felkerülhetett a mozivászonra. A Fekete Özvegy egy picit más, mint amit az eddigi Marvel-filmektől megszokhattunk, de ez nem feltétlenül baj, sőt!

Fekete Özvegy: A Bosszúállók nélkül is van élet

Az elmúlt években a Marvel Studios elképesztő univerzumot épített ki szuperhőseivel, ezzel alaposan a földbe döngölve legnagyobb riválisát, a DC-t, amely szinte minden próbálkozásával leszerepelt. Egy dologban viszont sikerült beelőzniük Vasemberéket, mégpedig, hogy önálló filmet kapjon egyik női hősük. Utólagosan, de ezt most sikerült pótolni, és egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy a Fekete Özvegynek nincs létjogosultsága.

Időben a Polgárháború és a Végtelen háború eseményei között járunk. Natasha Romanoff szökevényként kénytelen bujdosni, de közben egy rendezetlen ügy kísérti a múltjából. Találkozik rég nem látott ismerőseivel, felveszi a harcot egy titokzatos szuperkatonával és még Budapestre is ellátogat.

Natasha Romanoff különös utat járt be a Marvel filmes univerzumában. Eleinte csak egy dögös szuperkém volt, aki vendégszereplőként bukkant fel más hősök filmjeiben, de aztán jellemben egyre erősebb karakterré nőtte ki magát, mígnem egyértelművé vált, hogy előbb-utóbb neki is kijár egy saját produkció. Bár már 2014 környékén születőben volt az önálló film gondolata, mégis hosszú éveket kellett várni, hogy végre megvalósuljon. Annak tudatában, hogy Natasha milyen sorsra jutott a Végjátékban, a Fekete Özvegy elsőre amolyan utóhangnak tűnik, egy jobb később, mint soha elven épülő pótlásnak, amivel ugyan teljesítették a kvótát, hogy a szexi kémnő is megkapja saját moziját, de érdemben nem sokat tesz hozzá a lezárt időszakhoz.

Ennek ellenére mégsem állíthatjuk azt, hogy a Fekete Özvegy létezése teljesen felesleges lenne. Már maga a nyitány elképesztően erős, percek alatt növekszik a feszültség, és kimondatlan szavak nélkül is egy izgalmas, potenciállal teli élmény üti fel a hangját. Ezt követően viszonylag lassan zajlik az építkezés, de ez nem is feltétlenül baj, hiszen alapjáraton nem egy hagyományos Marvel-moziról beszélünk, hanem egy kémfilmről, így van, hogy inkább a fajsúlyos párbeszédek, hangulatkeltések dominálnak, mintsem a kimaxolt akciójelenetek. De ez még nem azt jelenti, hogy utóbbiból nem kapunk eleget. A már említett nyitány mellett a budapesti motoros üldözés, a havas börtönszöktetés, valamint a finálé is nagyon pöpecre sikeredett.

Ha már az akciónál tartunk, Natasha ellenlábasa, Kiképző is megér néhány sort. A rejtélyes álarcos antagonista legfőbb képessége, hogy lemásolja a szuperhősök harci technikáit, és bizony öröm felfedezni a mozgásában Amerika Kapitány, Sólyomszem, Pókember vagy Fekete Párduc mozdulatait. Azt viszont bánhatjuk, hogy a benne rejlő potenciált nem sikerült teljesen kiaknázni, megérdemelt volna egy picivel több akciójelenetet – főként a fináléban várhattunk volna izgalmasabb, hozzá méltó összecsapást a főhőssel.

Ugyanígy a Vörös Szoba sejtelmességére és Natasha múltjának kultuszára is jobban rá lehetett volna feküdni, mert bár képet kapunk róla, hogy hogyan is működik az özvegyek embertelen és kemény kinevelése, valahogy mégsem jön át ennek súlya. Ellenben elmerülhetünk egy látszatcsalád drámájában, amely bár egyetlen cél érdekében jött létre, az egyes tagokat valójában mégis összeköti valami, ami még egy szupertitkos küldetésen is túlmutat.

Aki ismeri a Marvel-filmeket, tudhatja, hogy szeretnek nagy hangsúlyt fektetni a poénokra, a vicces adok-kapokra – bár tény, hogy az utóbbi időben a készítők szerettek kissé túllőni a célon. Hasonlót hiába keresnénk a Fekete Özvegyben, de ismerhetjük Natasha komoly, kissé melankolikus jellemét, így valójában nem is passzolna a filmhez. Vannak ugyan próbálkozások, főként Natasha kvázi húgától és apjától, de ezek nem minden esetben érik el a kívánt hatást.

Scarlett Johansson, mint mindig, ezúttal is tökéletesen alakította Natasha Romanoffot, a Florence Pugh által megformált Yelenával pedig tökéletes párost alkotott. Utóbbi olykor már-már ellopta a show-t a főhős elől, de a jelek szerint bőven lesz még alkalma kiteljesedni a jövőben. Bár David Harbour bumfordi Vörös Őrének és Rachel Weisz pragmatikus, mindenféle érzelmet nélkülöző Melinájának nem volt túl nagy jelentősége, mégis jól láthatóan mindketten lubickoltak a szerepükben.

Összességében elmondható, hogy a Fekete Özvegy nem feltétlenül az eddigi legjobb Marvel-film, hiszen azáltal, hogy kiszorult az MCU első fázisából, jelentősen veszített létfontosságából, de koránt sem állítható, hogy Natasha Romanoff ne állná meg a helyét a Bosszúállók nélkül. Ettől függetlenül a rajongók számára kihagyhatatlan darab, és kedvcsinálóként sem utolsó, hiszen hacsak a covid újfent közbe nem szól, év végéig további három filmet láthatunk még a mozikban a Marvel Studiostól, valamint érkezik egy Venom 2 is.


(tt)