Feketelistán a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció!

2017. október 4. - 20:58 | Külföld

Felkerült az ENSZ feketelistájára a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció, amely a világszervezet adatai szerint legalább 683 gyereket ölt és sebesített meg 2016-ban, iskolákat és kórházakat is ért támadásai során a jemeni polgárháborúban.

Feketelistán a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció!
Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Erről az AP amerikai hírügynökség számolt be, amelynek sikerült hozzájutnia a lista egyik példányához.

Az arab koalíció tavaly is felkerült a listára, de az akkori ENSZ-titkár, Ban Ki Mun később eltávolította onnan Szaúd-Arábia nyomására.

Jemenben Abed-Rabbó Manszúr Hádi szunnita elnök csapatai 2014 szeptembere óta harcolnak a síita húszi felkelőkkel és az Ali Abdullah Száleh előző államfőt támogató milíciákkal. A Szaúd-Arábia vezette arab koalíció 2015 márciusában lépett hadba a lázadók ellen, és légierővel segíti a kormányt.

A síita húszik irányítása alatt álló al-Maszíra televízió és Saba hírügynökség szerdai beszámolója szerint legalább tíz civil, közte négy gyerek és két nő életét vesztette az arab koalíció légicsapásaiban az észak-jemeni Szaada és Haddzsa kormányzóságokban. Mindkét kormányzóság a húszi lázadók és szövetségeseik ellenőrzése alatt áll.

(MTI)