Felbáron marad a polgármester, a képviselőkre két körzetben szavaznak

2018. október 9. - 19:49 | Régió

Bodó István 2006 óta irányítja Felbár községet. Akkor az addigi faluvezető már nem indult a tisztségért, hárman pályáztak a posztra. Idén azonban csak egy jelölt akadt.

Felbáron marad a polgármester, a képviselőkre két körzetben szavaznak
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

Bodó István független jelöltként 2006-ban 442 megszerzett szavazattal lett a falu vezetője. Két ellenfele, Varjú László (független) 150, Horváth József (független) pedig 108 karikát gyűjtött be. A következő helyhatósági választások alkalmával Gombai Ervin (független) próbálta elhódítani Bodó faluvezetői posztját, ám kevés sikerrel, ugyanis 98 begyűjtött szavazata kevés volt az akkori polgármester 563 voksával szemben. Legutóbb, 2014-ben szintén egy ellenfél próbálkozott, Nagy Tibor (független) személyében, akinek 223 szavazata ismét kevésnek bizonyult Bodó 411 karikája ellenében.

Idén azonban nincs ellenfele a három ciklus óta a községet irányító Bodó Istvánnak, aki ebben az esztendőben is függetlenként indul.

A képviselő-testületbe két választókörzetben adhatják le szavazataikat a lakosok, az elősben 4, a másodikban 3 jelölt nevét karikázhatják. Túlnyomó többségben vannak az MKP jelöltjei és a függetlenek, de találunk egy-egy Smer-SD és Doma dobre párt által indított jelöltet is.

Íme:

1. választókörzet:

Tibor Berta (49, vállalkozó, MKP)

Tibor Bodó, Ing. (53 r., szakreferens, MKP)

Ladislav Csölley, Ing. (31, építész, független)

Vojtech Fegyveres (40, munkás, független)

Tamás Heller (29, autószerelő, MKP)

Marcela Mészárosová (41, e-shop adminisztrátor, Smer-SD)

Michal Mezei (46, vállalkozó, független)

2. választókörzet:

Gabriel Almási (54, villanyszerelő, független)

Oskár Brezovsky, Ing. (26, agronómus, Doma dobre)

Helena Dúcová (64, nyugdíjas, MKP)

Adam Mészáros (27, magánvállalkozó, független)

Tomáš Varga (34, magánvállalkozó, független)

Lucia Vargová (32, referens, független)

Monika Vargová (51, banki tanácsadó, MKP)

(alsa)