Feldarabolják a pozsonyi egyetemi kórházat, mert úszik az adósságban

2017. június 28. - 21:48 | Belföld

Az egészségügyi minisztérium hatékonyabb és gazdaságosabb működést várt ettől.

Feldarabolják a pozsonyi egyetemi kórházat, mert úszik az adósságban
Illusztráció

A pozsonyi egyetemi kórház jelenleg a legnagyobb és egyúttal a leginkább eladósodott ilyen jellegű intézmény Szlovákiában. Pozsonyban összesen öt különböző kórházat foglal magába.

Tomáš Drucker (Smer-jelölt) miniszter kifejtette, hogy jelenleg egyetlen járulékos szervezetként működik az egész, míg az intézkedést követően öt különböző lesz.

Jövő év januárjától elsőként a Szt. Cirill és Metód klinikát választják le a monstrumról, majd azt követi a püspöki és az óvárosi kórház. A kramárei és a ružinovi klinikák maradnának a végére, azok elkülönítése 2-3 év múlva lenne esedékes, attól is függően, hogyan haladnak majd az új Rázsochy kórház építkezési munkálatai.

Drucker elmondása szerint a pozsonyi egyetemi kórháznak jelenleg összesen mintegy negyedmilliárd eurót tesz ki az adóssága, amit a jövőben aszerint oszthatnának fel az egyes intézmények között, amilyen arányban részesek annak keletkezésében.

Az egyetemi kórházzal kapcsolatos minisztériumi tervezetet szerdán jóváhagyta a kormány is.

(TASR)