Feleannyi diákkal kezdte a tanévet a Vámbéry gimiben a megyei nyelvsuli

2021. október 5. - 07:00 | Régió

A nyelvsuli eddigi diákjai a gimiben is folytatják, a pedagógusokat is részben átvette a Vámbéry Ármin Gimnázium. A korábbi nyelvsuli igazgatónője, Sándor Klára szerint viszont a számok arra utalnak, hogy tovább csökkent a diáklétszám.

Feleannyi diákkal kezdte a tanévet a Vámbéry gimiben a megyei nyelvsuli
Fotó: Cséfalvay Á. András

A Nagyszombat megyei racionalizáció és költségoptimalizáció révén a korábban az Egészségügyi Középiskolában (de nem annak részeként) működő megyei nyelvsuli az idei tanévet már a Vámbéry gimibe beolvadva kezdte. Az ezzel kapcsolatos aggodalmak már a tavalyi, 2020/2021-es tanévre is rányomták a bélyegüket, mire pedig élesedett a történet, még inkább.

A legfőbb félelmek viszont – miszerint a suli megszűnik vagy nem nyújt majd lehetőséget államvizsgákra – megcáfolódtak.

Sándor Klára, a különálló megyei nyelvsuli már nyugdíjba vonult igazgatónője már egy évvel ezelőtt hangot adott nemtetszésének, amiért a megye beleolvasztja az intézményt a Vámbéry Ármin Gimnáziumba.

Tudni kell, hogy korábbi megalakulásakor a nyelviskola ugyancsak egy középiskola mellett kezdett el működni, majd azt követően váltak külön, hogy azt kinőtték. A 2019/2020-an tanévben 300 diákjuk is volt, az iskola státuszának változásáról indult szóbeszéd, illetve az azzal kapcsolatos félelmek, hogy az iskola a jövőben csupán egy nyelvi osztály lesz a gimiben, megtették hatásukat, és amint azt Sándor Klára korábban kifejtette, az addigi évi kb. 150 új diák helyett a 2020/2021-es tanévre már csak 30-an jelentkeztek, így tavaly mintegy 180 diákkal kezdték meg a tanévet.

Berényi József megyei alelnök korábban elmondta, a Nagyszombat megyei racionalizációba azért is vonták be a nyelvsulit, illetve a gimit, mivel egyrészt a gimiben felszabadultak termek az elmúlt évtizedben lecsökkent diáklétszámból kifolyólag, az Egészségügyi Középiskola ezzel szemben dinamikus fejlődésnek indult, tehát szüksége volt termekre, emellett megyei szinten a dunaszerdahelyi volt az utolsó nyelviskola, amely még nem egy másik középiskola részeként működött.

Valkai Anett, a gimi igazgatónője augusztus végén is megnyugtatott mindenkit, hogy minden úgy folytatódik, mint korábban. A diáklétszám viszont lényegében tovább csökkent. Megkeresésünkre elmondta, hogy 135 diákkal kezdték meg a tanévet, 11 csoportban.

„Tíz angol és egy német csoport indult, angolból az alaptól a felsőfokúig bezárólag minden nyelvvizsgára igényeltek felkészítést. Spanyolra is jelentkeztek ketten, olaszra pedig négyen, de a német C1-es szint mellett a kellő létszám hiánya miatt nem tudtunk csoportot indítani” – fejtette ki.

Sándor Klára ezt kiegészítette azzal, hogy amennyire tudja, azok folytatták a tanulmányaikat a nyelvsuliban, akik korábban is a diákjai voltak, kevesen vannak újak.

Valkai Anett szerint négy, Sándor Klára szerint viszont csak három pedagógust vett át a gimi a korábbi hatból. Ez utóbbi hatban a korábbi igazgatónő is benne volt, ám idén már nyugdíjba vonult.

„Megkerestem mindenkit, és aki szeretett volna tovább dolgozni a nyelviskolában, azok mindannyian ott dolgoznak” – szögezte le Valkai Anett, hozzátéve, összesen 5 tanár oktatja a diákokat.

(SzT)