A felelősséget kell megosztani, nem a népet

Fotó: TASR

Mindenkit megnyugtatok, lesz. Maximum vagy nem e két formáció magyarjai látják majd el, hanem a többi pártban ülő magyarok, vagy pedig a többi pártban ülő szlovákok. (Más kérdés a minőség, de az így is kérdés.) Mert az is magyar képviselet ám, ha mindenkit érintő dolgokban dönt a plénum. Hiszen itt minden érinti a szlovákiai magyarokat, kivétel nélkül.

És ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, amikor választunk, mert leginkább olyan témákra összpontosítunk, amelyek kizárólag magyar vagy nemzetiségi, netán általánosabban kisebbségi témák. (Bár utóbbiban nem vagyunk jók, hiszen eléggé kirekesztők tudunk lenni egyes kisebbségekkel szemben – Deákné vászna, s a többi…)

Márpedig, kérem, erősen diszkutábilis, vajon az általában minden állampolgárt és / vagy lakót érintő megoldásokat tartsuk-e prioritásnak, vagy a csupán magyarok életét befolyásolókat. Pozitív dolognak tartom, hogy – szinte teljes ellentétben a múlttal – a magyar formációk, ki ennyire, ki annyira, de elengedték az említett a nemzetiségi kizárólagosságot, és országos kérdésekkel is foglalkozni mernek. Csakhogy a választók egy része még ezt sértettségében vagy jó dolgában nem vette észre és elsősorban a nemzetiségi kérdéskör „megoldási” javaslatai alapján szavaz majd – s ez baj.

Visszatérve a küszöbalattiság állapotához. Talán, ha az említett két kérdéskör aránya változna, a preferenciák is meglódulhatnának pár tizeddel… Persze, ahhoz a kettővel ezelőtti mondatból törölnöm kéne az idézőjelet. De nem fogom, mert igazából engem sem az egyik, sem a másik formáció (meg más sem…) nem győzött meg igazán a szakmai hozzáértéséről. Jó, jó, mindig a kisebb rosszra voksolunk és egyetlen lista sem lesz makulátlan, mentes a dilettáns karrieristáktól, ám attól még ne legyünk vakok és túlontúl megengedők.

A saját képviseletünkkel szemben nekünk kell kritikusnak lennünk, és nekünk kell elvárnunk a felkészültségét, hiszen mi faragunk rá, ha szakmai holdkórosok képviselnek minket. Lásd az elmúlt évek tapasztalatait – hülye magyar politikusra mindenki tud példát mondani, ugyebár.

Nos, mivel – minden ellenkező híresztelés és propaganda ellenére – nem bírt eljönni az igazi együttgondolkodás ideje, azt kívánhatjuk magunknak, hogy mind a Híd, mind pedig a MKÖ kerüljön be a parlamentbe.

(Kis kitérő: Ez, mondjuk, matematikai anomália lenne, de épp a fentebb említett országos ügyek felkarolása biztosíthat hozzá elegendő nem magyar szavazatot. Most persze sokan felkapják a fejüket, de igenis, akkor igazán jó és meggyőző egy magyar – akár színmagyar – szlovákiai párt, ha nem csak a magyarok számára kínálnak fel kiváló politikai, szakmai megoldásokat, hanem az egész ország számára. Különben csak gettópártról van szó – s az az országos politikában komolytalan.)

Továbbá kívánhatjuk – merjünk nagyot álmodni –, hogy mindkét formáció legyen kormánytényező. S ebben a koalícióban mindkét formáció legyen kénytelen együtt dolgozni és együtt felelősséget vállalni.

Mert talán csak akkor lesz végre vége annak az acsarkodásnak, időnkénti kocsmai nemzetárulózásnak, másokra ráfogásnak, a kifogásoknak, alibizmusnak és sok-sok rondaságnak, amit ezek most egymás ellen elkövetnek. Hogy akár családokon belül is háborúzzanak a szlovákiai magyarok, hogy ki a rátermettebb magyar gyerek és ki a nudlifejű senkiházi. Meg a hibás, meg a felelős. Így mindenki felelős lenne. És mindenki hibás. És mindenki hős, ha valami sikerül. És akkor tán a felszított ellenségeskedés is véget érhetne. (Persze nem érne, mert akkora a megosztottság, mint amekkorát csak évtizedek munkájával lehet generációk alatt eliminálni. Amihez azért a megosztottságimportot szintén be kéne már fagyasztani…)

És elválna az ocsú a búzától, mert más pofázni és más munkára alkalmas emberként eredményeket letenni a közös asztalra. Közösséget pedig közös munkával és eredményekkel lehet építeni – már elnézést a pátoszért, naivitásért és szentimentalizmusért (öregszem). Mert bár a közös szenvedés is összekovácsol, de ugye egy közös Trianon-szindróma nem annyira élvezetes, mint a közös öröm például egy kiváló oktatásügy vagy mezőgazdaság-politika létrehozása fölött.

Szóval: a felelősséget kell megosztani, nem a népet. Akkor indulnak meg a százalékok.