Felemelték a dohányáruk és az e-cigaretták vásárlásának korhatárát az Egyesült Államokban

2019. december 20. - 07:07 | Külföld

Az amerikai kongresszus mindkét háza elfogadta azt a törvényt, amelynek értelmében országszerte megemelik valamennyi dohánytermék, köztük az elektromos cigaretták vásárlásához előírt korhatárt.

Felemelték a dohányáruk és az e-cigaretták vásárlásának korhatárát az Egyesült Államokban
Fotó: AP

Eddig 18 évesnél fiatalabb korban nem lehetett dohányterméket vásárolni, ezt a korhatárt most 21 életévre emelték.

Az Egyesült Államok 50 tagállama közül 19 államban már érvényben van a kötelező 21 éves korhatár, igaz, ezt többségük az idén vezette be, tagállami hatáskörben. Az új törvény azonban szövetségi, vagyis valamennyi tagállamra kötelező. A törvényhozók kilenc hónapot adtak a bevezetésére, vagyis arra, hogy az egyes államok meghozzák a vonatkozó kiegészítő intézkedéseket.

A szövetségi döntés célja elsősorban az elektromos cigaretták rendkívüli gyors terjedésének, illetve használatának megfékezése.

Felmérések szerint ugyanis a fiatalabb korosztályok manapság már nem alkoholt fogyasztanak, vagy hagyományosnak mondott dohánytermékekkel élnek, hanem e-cigarettát vásárolnak. Az egyszer használatos, vagy utántöltő tartállyal ellátott, ízesített elektromos cigarettákat szipkán keresztül szívják. Orvosok szerint ezek a cigaretták a felelősek az elszaporodó súlyos tüdőbetegségekért és halálesetekért, bár a konkrét kiváltó okokat még kutatják.

Az amerikai kormányzat szeptemberben még azt irányozta elő, hogy teljesen betiltja a fiatalok körében legkeresettebb ízesített e-cigarettákat. Maga Donald Trump is támogatta a tervet, végül a tanácsadói arról győzték meg őt, hogy e döntéssel szavazókat veszíthet a jövő évi választásokon.

Az e-cigarettát gyártó cégek és a forgalmazók az ősszel még tüntettek is a Fehér Ház előtt a teljes tiltás ellen. Közben a Juul, amely az e-cigaretták legnagyobb gyártója az Egyesült Államokban, önszántából befejezte a gyümölcs ízesítésű e-cigaretták forgalmazását az amerikai piacon. Indoklása szerint azért, mert a gyümölcs íze elnyomja a dohány vagy a mentol ízét. Szakemberek szerint egyébként éppen ez akadályozza meg a fogyasztókat abban, hogy felmérjék, mennyi dohányt is szívtak el.

MTI

Címkék: cigaretta, korhatár