Felgyorsulhat az építési engedélyek kiadása, de van egy nagy ára

2023. május 11. - 13:55 | Belföld

A parlament a választási időszak végén még módosítja az építési törvényt, miközben megkerüli a környezetvédelmi minisztériumot.

Felgyorsulhat az építési engedélyek kiadása, de van egy nagy ára
Fotó: TASR - illusztráció

A módosítási javaslat beterjesztője azt ígéri, hogy hónapokkal, sőt akár évekkel felgyorsulhat általa az építési engedélyek kiadása.

A javaslat kritikusai azonban arra figyelmeztetnek, hogy ennek megvan az ára, hiszen a nyilvánosság elveszítheti a jogot, hogy hivatalosan ellenezze az építkezést. Éppen ezért arra szólították fel az elnököt, hogy ne írja alá a jogszabály-módosítást – írja a noviny.sk.

A Sme rodina által az aktuális választási időszakban egyszer már módosult az építési törvény, amely az 1970-es évek óta az első jelentősebb változás volt ebben az irányban. A módosítások legnagyobb hozadéka az építési folyamat hatékonyabbá tétele, a digitalizáció, valamint az önkormányzati hatáskörök átadása volt az államnak.

A jelenlegi módosítás az építési engedélyek kiadását hivatott felgyorsítani.

"A környezeti hatásvizsgálatnak, ha minden időpontot számításba veszünk, maximum 7 hónapnak kell lennie. Úgy gondolom, hogy ezt nemcsak az ingatlanfejlesztők értékelik, hanem mindenki, aki építkezni szeretne" - magyarázta Jaroslav Karahuta (Sme rodina), a parlament mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottságának elnöke.

Érvényes azonban, hogy mindennek megvan az ára, a környezetvédelmi minisztérium – amelyet kihagytak a törvényalkotási folyamatból – arra figyelmeztet, hogy a módosítás által szűkül majd az lakosok jogköre. Kiemelték, a módosítás által a lakosok elveszítik a jogukat, hogy véleményezzék, adott esetben ellenezzék az építkezést.

Éppen ezért arra kérik a köztársasági elnököt, hogy ne írják azt alá, hanem utalja vissza a parlamentbe módosításra.

A képviselők az építésügyi jogszabályok mellett magasabb légszennyezési díjakat is jóváhagytak. A következő években nyolcmillió helyett harmincmillió euróval járulhatnak hozzá a légszennyezők az állami költségvetéshez.


(noviny.sk)