Felkészülési mérkőzés: Nem bírt a Topolyával a DAC (VIDEÓ)

A téli felkészülés harmadik, a beleki edzőtábor első összecsapásán Dominik Veselovský találatával vezetett a DAC, de végül 1:1-es döntetlent játszott a Topolyával.

Felkészülési mérkőzés: Nem bírt a Topolyával a DAC (VIDEÓ)
Fotó: dac1904.sk

A hazai környezetben abszolvált két találkozó (Petržalka 5:1, Ferencváros 2:0) után a DAC csütörtökön lejátszotta első mérkőzését a törökországi összpontosításon. Ellenfele a szerb élvonal 10. helyén álló Topolya volt.

Joao Janeiro 21-fős keretéhez éjjel csatlakozott a betegségből felépülő Alex Pinto, ám pályára még nem lépett. Hiányzott Dominik Kružliak is, aki mára szintén lebetegedett.

Két eltérő játékstílus találkozott, és nem is kellett sokáig várni az első helyzetre. A 4. percben Balić szöglete és Dimun fejese után Nebylához pattant a labda, aki közelről a felső lécet találta el. Az újabb lehetőségek azonban nem jöttek, csak a félidő végén eresztett meg egy veszélyes lövést a Topolya, Tomanović csapatkapitány azonban mellé durrantott.

A második játékrész legelső perce viszont már gólt is hozott. Petrović rúgott lyukat a saját kapuja előtt, Veselovský pedig nagyszerűen reagált, és kapásból a hosszú alsóba lőtt – 1:0. A DAC fiatal középpályása találatát a szlovák U21-es válogatott vezetőedzője, Jaroslav Kentoš is a helyszínen látta.

Alig telt el három perc, és kiegyenlített a Topolya. Banjac sarokrúgása után több hibát is vétettek a sárga-kékek, a labda az üres kapu elé pattant, Ratkovnak pedig nem volt nehéz dolga betalálni – 1:1.

Jóval több lövési kísérlete volt a DAC-nak, közülük Dimuné volt igazán veszélyes. A 83. percben megeresztett lapos löketét azonban Filipović hárítani tudta. A sárga-kékek az ellenfelet már nem engedték a kapujuk közelébe, így döntetlennel zárult a találkozó, amely után egyik fél sem szomorkodott.

A DAC két nap múlva, szombaton 15:30-tól játssza a következő edzőmérkőzését: az orosz 2. ligás FK Kubany Krasznodar ellen lép pályára. 
 

DAC 1904 - FK TSC Topolya 1:1 (0:0)
Papillon sports center, Belek, Törökország, 2022. január 27., csütörtök, 13:00 ó, napos idő, +12°C
Góllövők: 46. Veselovský – 49. Ratkov

DAC: Vantruba - Andzouana, Malý, Brunetti, Ciganiks - Dimun - Balić, Veselovský (73. Njie), Nebyla (73. Verlinden) - Moumou (67. Sharani), Krstović. Edző: Joao Janeiro.

TSC: Filipović - Varga, Čalušić, Petrović - Tomanović - Stanojev, Djakovać, Banjac, Krsmanović - Ratkov, Škuletić. Cseréltek: Stojković, Antonić, Leandro, Bocskay, Dolmagić, Stoiljković, Vukić, Stanojlović, Šušnjar. Edző: Žarko Lazetić.

STATISZTIKA:
Lövés - kapura 10:3, mellé 7:4
Szöglet - 5:4
Les - 4:0

(dac1904.sk)