Felkészülési mérkőzésen kapott ki a DAC osztrák ellenfelétől (videó)

A szombati első felkészülési mérkőzésén a DAC 3:1 arányban kikapott az osztrák Sturm Graz csapatától. Jakupovic mesterhármasára csak Kitambala találatával tudott válaszolni a sárga-kék alakulat.

Egykori csapata ellen azokat a játékosokat nevezte Peter Hyballa, akikkel nem számolt a délutáni, Lech Poznań elleni edzőmeccsre. A nehéz talajon és a kitartó, orkán erejű szélben játszott találkozón összesen 13 futballistát küldött pályára a német mester.

Aktívan kezdtek a sárga-kékek, ám az első negyedóra végétől az erős ellenszéllel is meg kellett küzdeniük. Minden idők legfiatalabb védősorával álltak ki, amely a félidő derekán két megingást követett el. Ezeket Arnel Jakupovic, az Empolitól kikölcsönzött Sturm-csatár kíméletlenül megbüntette.

Fordulás után sem tudott a DAC nagyobb nyomást gyakorolni az osztrákokra, egy szép akció végén viszont sikerült a szépítés. Nagy Laci mesterien ugratta ki Čmelíket, aki laposan a kapu elé passzolt, és az első perceit játszó Kitambala jól érkezett - 1:2.

A Sturm azonban három perc múlva végleg eldöntötte a mérkőzést, ismét Jakupovic volt eredményes.

A törökországi edzőtábor első összecsapását máris követi a második, szombaton 17:15-kor a Lech Poznań ellen lép pályára a DAC.

 

SK Sturm Graz - FC DAC 1904 3:1 (2:0)

Sueno Belek Hotel Field, Belek - Antalya, Törökország, 2019. január 26., szombat 12:30 ó (10:30 CET), eső, erős szél, +15°C

Góllövők: 28. Jakupovic, 34. Jakupovic, 84. Jakupovic - 81. Kitambala

DAC: Kucz (46. Slančík) - Blackman, Malý, Csóka, Šimčák - Vida M. (67. Kelemen) - Nagy, Baumgartner - Čmelík, Ayong, Kelemen (63. Kitambala). Edző: Peter Hyballa.

Sturm: Schützenauer (46. Giuliani) - Mensah, Maresic, Ferk, Obermair - Lovric - Jantscher, Fadinger, Amoah - Eze, Jakupovic. Edző: Roman Mählich.

 

STATISZTIKA:

Lövés - kapura 9:3, mellé 8:3

Szöglet - 7:4

Les - 3:2

 

ÖSSZEFOGLALÓ:

fcdac.sk