Félnetek jó lesz

Egészen pontosan: három százalékkal kisebb valószínűséggel veszik észre a mesterséges intelligencia Twitter-bejegyzéseiről, hogy hamisak, mint azokról, amiket ember írt. Hozzá kell tennem, hogy ez csak a kezdet, a vizsgálat óta van erőteljesebb „nagy nyelvi modell” (a GPT-4). És az MI köztudomásúlag tanul, úgyhogy a megtévesztésre szakosodott alkalmazások nyilván egyre jobban belejönnek.

A svájci kutatás vezetője, Giovanni Spitale így summázza véleményét: „Rémálmaim vannak attól, hogy az MI generálta dezinformáció nemcsak olcsóbb és gyorsabb, hanem hatékonyabb is.” Nem egészen világos,hogy miért van így, talán mert a gépileg előállított szövegek egy kicsit rendezettebbek és tömörebbek az emberi hülyeségeknél. (Megjegyzem, az így generált fotorealisztikus képek szerintem még veszélyesebbek, mert elsőre még megyőzőbbek – az emberek nagy többségében föl sem merül, hogy nem igazi fotók.)

Aggodalomra az ad okot, hogy ezekhez az alkalmazásokhoz mindenki hozzáférhet, viszont míg az emberi civilizáció erkölcsileg nem semleges – a valláserkölcs és a jog is azon az elven alapul, hogy a bűnök és vétségek utólag elnyerhetik büntetésüket – a mesterséges intelligencia erkölcsileg semleges. A promptot ugyanúgy írhatja maffiavezér szolgája vagy egy terrorista, mint felelős politikus és szent.

Az összeesküvés-elméletek és a dezinformáció társadalmi méretekben okozhatnak károkat, de ha egyszer útjukra indultak és hatnak, akkor lehetetlen, vagy mondjuk úgy, iszonyú nehéz még időben megállítani őket.

A dilemma minden eddiginél nyugtalanítóbb, ugyanis a tisztességtelen eszközök használata minden eddiginél biztosabb eredménnyel jár. A kérdés az, hogy ha a játszma kifejezetten jutalmazza a tisztességtelen eszközök használatát – például a dezinformációt –, akkor az az oldal, amelyik ezer tökéletlenségével együtt mégiscsak a tisztességet tartja önmagában való értéknek, miért fosztja meg önmagát a hatékony eszközök egy részétől. Nem vezet-e az ilyen önkorlátozás éppen az erkölcsös magatartás általános vereségéhez?

Talán feloldhatná a dilemmát, ha ez az oldal – mármint nem az erkölcsmentes, politikusoké maffiavezéreké, terroristáké – roppant agymunka-befektetéssel, amihez megvolnának az erőforrásai, gondolkodni kezdene a morális MI-használat elvein és módozatain, a tisztázott értékek és a hatékonyság összeegyeztetésén, amíg nem késő.

Magyar viszonylatban a kérdés még inkább sci-fi, mint máshol, itt ugyanis az egyik politikai oldal – nevezzük tömören ellenzéknek – a szellemi felsőbbrendűségének vélt tudatában még a konvencionális eszközöket sem alkalmazza.

Sőt, a múlt század közepének totalitarizmus-elemzéseinél leragadva tudomást sem hajlandó venni róla, hogy a kormányoldal a politikai technika milyen korszerű eszközeit használja, ráadásul mekkora anyagi és humánerőforrás-fölény birtokában. Jól fizetett , viszonylag iatal szakemberek és betanított munkások serege. Kognitív tudomány, különféle pszichológiai szakágak, tankönyvekből elsajátított marketingmódszerek, költséges kvantitatív és fókuszcsoportos felmérések. Nem beszélve a szovjet/orosz információs hadviselés rég kipróbált taktikáiról és technikáiról.

A mesterséges intelligencia bevetésével csak ez a lépéshátrány nő. Várhatóan. A közösségi médiában máris százszor megondolandó, hogy mikor vitatkozzon az ember, ugyanis nem tudhatja, fizetett trollokkal, ingyen hülyékkel vagy botokkal van-e dolga. Most ehhez járul az MI.

Itten valami magvasat kéne a végére írni, de nem tudok. Akinek ismeretségi körömből naponta dolga van – üzleti okból – a mesterséges intelligenciával, az csak kapkodja a fejét, használja a páratlanul praktikus munkaeszközt, és próbál nem félni. Nekem szakmai okból a magyar és nemzetközi politikáról kell hogy ismereteim legyenek. A kettőt összeadva: semmi jóra nem számítok. De szívesen fogadok minden megnyugtatást, csak tessék, tessék.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.