Féltékenységből megpróbálta felgyújtani unokatestvérét – 8 évet kapott!

Jogerősen nyolc év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a jászapáti férfit, aki 2013-ban féltékenységből benzinnel lelocsolta, és megpróbálta felgyújtani unokatestvérét.

A táblabíróság előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a 31 esztendős vádlottat.

A vádlott 2012 őszétől dolgozott konyhai kisegítőként Ausztriában, ahonnan általában havonta hazatért pár napra Jászapátiba. Távolléte alatt az élettársa és a férfi unokatestvére között érzelmi és szexuális kapcsolat alakult ki. A vádlottat ezt nagyon felzaklatta, kérdőre vonta élettársát, és unokatestvére feleségének is azt mondta, hogy meg fogja ölni a férfit.

A vádlottban egyre jobban elhatalmasodott a féltékenység, egyszer személyesen is megfenyegette unokatestvérét, majd elhatározta, megöli őt. Tudta, hogy a férfi hajnalban egyedül tartózkodik munkahelyén, ahol korábban ő is dolgozott, így a telephelyet őrző kutya megismeri. Alaposan eltervezte a gyilkosság minden részletét, úgy döntött, benzinnel leönti, majd meggyújtja a sértettet.

2013. október 16-án, amikor ausztriai munkahelyén szabadnapja volt, a férfi hazatért. Szolnokon vásárolt egy használt biciklit, egy liter benzint, egy mobiltelefont és hozzá egy SIM kártyát is, melyet unokatestvére nevére aktivált, maszkot készített, és váltóruháról is gondoskodott.

Hajnalban odament a telephelyre, és amikor a sértett kilépett az épületből, a benzinnel lelocsolta, elővett egy öngyújtót, és a védekezni próbáló férfinak azt suttogta elváltoztatott hangon: "Meghalsz." A sértett megijedt, kiszaladt a kapun, és azzal a kerékpárral el tudott hajtani, amelyet a vádlott letámasztott a bejáratnál.

A vádlott taxival és vonattal visszatért Ausztriába, ahol mondták neki, már nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, így másnap hazaindult, és a rendőrök Hegyeshalomnál elfogták.

A vádlott védője több mint egyórás perbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a férfi csupán megijeszteni akarta a sértettet, az eljárás során nem került elő olyan bizonyíték, amely az egyenes ölési szándékot alátámasztaná.

A bíróság azonban azt állapította meg, csak a szerencsés véletlennek, a sértett lélekjelenlétének és sikeres menekülésének köszönhető, hogy a vádlott nem tudta befejezni a gyilkosságot.

mti/para