Féltékenységből terrorizmussal vádolt meg egy szíriait az osztrák férfi

Rágalmazás miatt akár öt év börtönbüntetéssel is sújthatnak egy osztrák férfit, aki merő féltékenységből terrorizmussal vádolt meg egy szíriai fiatalembert, kiprovokálva az osztrák terrorelhárítás nagyszabású és fölösleges bevetését. 

A 61 éves innsbrucki férfi névtelen elektronikus levélben arról "értesítette" az osztrák belügyminisztériumot, hogy ismer egy 29 éves szíriai férfit, aki terrorista és az Iszlám Állam terrorszervezet innsbrucki sejtjének parancsnoka. Azzal is megvádolta az arab férfit, hogy merényletre készül Innsbruckban.

A feljelentés nyomán a Cobra nevű osztrák különleges egység és az Osztrák Alkotmányvédelmi Hivatal novemberben nagyszabású rajtaütést hajtott végre, amelyben letartóztatták a szíriai férfit.

Ám mint kiderült, a vádak merő rágalmak voltak, a féltékeny feljelentő így akarta megakadályozni, hogy 51 éves felesége elkísérje a szíriai férfit egy innsbrucki rendezvényre - közölte kedden az osztrák államügyészség szóvivője médiaértesüléseket megerősítve.

A rágalmazót európai elfogatóparancs alapján tartóztatták le Romániában december 29-én, az ügyészség kérte a kiadatását.


MTI/para