Felújítják a több mint százéves füleki koncertterem épületét

2019. október 23. - 09:18 | Régió

A Koháry téren álló nem túl feltűnő épületre nagy felújítás vár. A több mint százéves koncertterem a város első kultúrpalotája volt. A szocializmus alatt az akkori szükségletekhez igazították, és elveszítette valamikori történelmi jellegét. A város vezetése elhatározta, hogy továbbviszik az eredeti szellemiségét.

Felújítják a több mint százéves füleki koncertterem épületét
Fotó: A városi hivatal archívuma

A fülekiek közül sokan nem tudják, hogy a művészeti alapiskola egykori koncerttermének épülete figyelemre méltó múlttal rendelkezik. A 20. század legelején épült, így hát régebbi, mint maga a városháza.

„Eredetileg a füleki katolikus olvasókör és legényegylet épülete, ugyanakkor a város első kultúrháza is volt. Az első világháború alatt a sebesültek ápolóhelyeként szolgált”

– mondta el a város polgármestere, Agócs Attila. 1936-ig, míg fel nem épült a Vigadó melléképülete, a város egyedüli színházterme volt. A közelmúltban a 2015-ig a Koháry téren székelő művészeti alapiskolának szolgált koncertteremként.

„A múlt rendszerben elveszítette a történelmi szellemiségét, és romlásnak indult az állaga. A fokozatos felújításához már a terem mögött fellelhető városi piaccsarnok építésekor hozzáfogtunk. Lebontottuk a valamikor óvodaként szolgáló melléképületet, szociális helyiségeket alakítottunk ki, és hőszigeteltük a homlokzat belső oldalát” – mondta a polgármester.

Az önkormányzat úgy döntött, hogy a felújítást tovább folytatják, és visszaadják az épület történelmi jellegét. Az előzetes tervek szerint hozzávetőleg 65 ezer eurót invesztálnak bele. Abból a város 12 ezret a LEADER helyi akciócsoport pályázati felhívása által akar megszerezni, amelybe az elkövetkező hetek során fog bekapcsolódni.

„A támogatásból ásványgyapottal akarjuk hőszigetelni a homlokzat fennmaradó részét, visszaállítjuk a történelmi ablakkereteket és az ablakok közti díszítőelemeket is. Történeti vakolatot viszünk fel rá. A Koháry tér felől fa bejárati ajtót építünk be, és kicseréljük a piac felőli ajtót”

– sorolta. Az önkormányzat saját pénzéből fogja megvalósítani a falak alávágását, új, szigetelt padlózatot raknak le, megújítják a belső vakolatot a falfestéssel együtt, rendbe teszik a villanyhálózatot. „Rendbe hozzuk a párkányokat és a csatornákat is a tetőn, melynek lemezei új festékbevonatot kapnak. A villámhárítót már felszereltük, és a fűtést is felújítottuk a piaccsarnok építésén belül” – tette hozzá végezetül.

A projektet a város a jövő évben szeretné megvalósítani.

(mkk)