Felújított iskolában várták a diákokat

2015. szeptember 2. - 19:18 | Régió

Dunaszerdahely – Közel négyszáz diák kezdte meg az új tanévet a közös igazgatású Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Sportgimnáziumban.

Felújított iskolában várták a diákokat
Szabó László igazgató megnyitja a tanévet (Lelkes Vince felvételei)

Szabó László igazgató felújított épületben köszöntötte a megjelenteket, köztük Berényi Józsefet, a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat alelnökét.

Az intézményvezető elmondta: az alma matert 1957-ben alapították, azóta több mint négy ezer érettségizett diákot bocsátott ki. Kilenc évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az egyetlen szlovákiai magyar tannyelvű sportgimnázium, amelyben az oktatáson kívül tehetséggondozás zajlik.


Az ünnepélyen megjelent szülők és diákok egy része

Az iskolában harmadik esztendeje öt első osztállyal indul szeptember 1-jén az oktató-nevelő munka. A sportgimnázium 2013-ban az Év iskolája címet nyerte el a Nagyszombati kerületben. Sikeres pályázat révén a nyári vakáció idején felújították az iskola és a kollégium nagy részének nyílás-záró szerkezetét, a költségvetést a Környezetvédelmi Állami Alap biztosította, az ötszázalékos önrészt pedig Nagyszombat Megye. A beruházás értéke 100 ezer eurót tett ki. A téli szünetben EU-s forrásokból 35 ezer eurót költöttek hasonló célokra.

A Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Spotgimnáziumban szeptember 2-án összesen 115 elsős tanuló kezdte el tanulmányait.

(lel)

Címkék: tanévkezdés