Felújították a dunaszerdahelyi művelődési központ épületének szellőzéstechnikáját

2019. június 19. - 18:33 | Régió

Befejezés előtt áll a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ szellőzéstechnikájának szerelése.

Felújították a dunaszerdahelyi művelődési központ épületének szellőzéstechnikáját
-illusztráció- (Fotó: Paraméter)

Az önkormányzat 200 ezer eurót különített el erre a célra.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a szellőzőrendszer már elavult és zajos volt, nem működött megfelelően, nem hűtötte le kellőképpen a színháztermet. Az új berendezésnek köszönhetően kényelmesebb körülmények között élvezheti az előadásokat a közönség. A következő szezonban, októbertől hét, felnőtteknek szóló, és három gyerekelőadást tartanak a kultúrházban.

Dunaszerdahely 2019-es költségvetése, amelyből több beruházást is megvalósítanak, mintegy 22 millió euró. 15 ezer eurót a stadion szellőzéstechnikájának korszerűsítésére különítettek el, ezen kívül útfelújítások és az iskolai konyhák modernizálása is tervben van.

TASR