Félúton van a Pluto és következő úticélja között a NASA űrszondája

2017. április 5. - 07:45 | Tech

Félúton van a Pluto és a következő, jóval kisebb méretű úticélja között az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons nevű űrszondája.

A hivatal jelentése szerint épp a 2014 MU69 nevű égitest felé tart, mely a Plutóhoz hasonlóan a Naprendszer külső fagyos részén, a Kuiper-övben kering, viszont a Földtől csaknem 1,61 milliárd kilométerrel távolabb van, mint a törpebolygó. Emellett jóval kisebb: körülbelül 45 kilométer átmérőjű, azaz a Pluto méretének alig egy százaléka.

A New Horizons a tervek szerint 2019. január 1-jén érkezik meg az MU69-hez. A hátralévő mintegy 750 millió kilométer megtételéhez az űrszonda öt hónapra hibernálódik a héten.

A New Horizons 2006. január 19-én startolt a New Frontiers program első küldetéseként, és 2015. július 14-én elsőként repült el Pluto mellett, hogy adatokat gyűjtsön a törpebolygóról és holdjairól. A hét tudományos műszere által gyűjtött adatokat 2015 szeptembere óta folyamatosan továbbította a Földre. Több mint 50 gigabitnyi adatot juttatott el a John Hopkins Egyetemen lévő laboratóriumba.

Az űrszonda a törpebolygó és holdjai összetételéről gyűjtött adatokat, nagyfelbontású felvételeket készített róluk, vizsgálta a napszelet és a mágneses mezőket, tanulmányozta a Pluto légkörét és pormintákat vett.

A MU69 felé tartva és a Naptól távolodva sebessége némileg csökken. Az üstökösszerű égitesten kívül a Kuiper-öv tucatnyi másik objektumát is tanulmányozni fogja messziről. "Ezzel a misszióval megdöntjük a valaha kutatott legtávolabbi világ rekordját" - fogalmazott Alan Stern, a Délnyugati Kutatóintézet munkatársa.

Az űrszonda jelenleg a Földtől 5,7 milliárd kilométerre van. A rádiójeleknek 5 óra 20 percre van szükségük, hogy eljussanak a Maryland állami Laurelben lévő John Hopkins Egyetem irányítóközpontjából a New Horizonsra.

MTI/para

Címkék: New Horizons, Plútó