Ferenc pápa megkapta a harmadik oltást

2021. október 27. - 16:06 | Külföld

Ferenc pápa az elsők között kapta meg az emlékeztető oltást a Vatikánvárosi Államban élők között Matteo Bruni szentszéki szóvivő szerdai bejelentése szerint.

Ferenc pápa megkapta a harmadik oltást
Fotó: TASR

A szentszéki szóvivő elmondta, hogy a harmadik adag oltás beadását az előzetes tervek szerint október második felében kezdték el. Az emlékeztető vakcinában a pápai államban élők és dolgozók között elsőként a hatvan év felettiek, valamint a gyengébb immunrendszerű személyek részesülnek.

A 84 éves Ferenc pápa is ebbe a kategóriába tartozik, így az elsők között kapta meg a harmadik dózist - mondta Matteo Bruni a Vatikánban akkreditált újságíróknak. A Vatikánvárosban január közepén kezdődött az oltás a pápai államtól rendelt tízezer adag Pfizer-vakcinával.

Ferenc pápa januárban vette fel az első, februárban a második oltást.

A Vatikán területén az Olaszországban érvényes járványintézkedéseket alkalmazzák, vagyis a vatikáni munkahelyekre, hivatalokba, a Vatikáni Múzeumba kizárólag oltási igazolási védettséggel lehet belépni. Kivételt a Szent Péter-bazilikába való belépés jelent, és a pápai audienciákon való részvételhez sem kötelező a védettség igazolása.


MTI