A hazai szurkolók örömére a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb.
A hazai szurkolók örömére a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb.
Nem először bukkant fel az autópályák réme.
A legagresszívabb sofőrökön ellen vetik be
A Commendatorét, ahogy Enzo Ferrarit nevezték, számtalan mítosz övezte.
A sofőr letarolta a kocsikat, a biztonsági kamera mindent rögzített.
A csapat szerint a kerékcsere után mindkét Red Bull-pilóta szabálytalanul tért vissza.
Dacia Duster vs. Ferrari SF90 – 1:0.
A sofőr 68 kilométer/órával lépte túl a lakott területen belül megengedett sebességet
A 22 esztendős Schumacher a Haasnál mutatkozott be a 2021-es szezonban.
Jelenleg a nemzetközi vizek mindössze egy százaléka esik védelem alá.
Felelősségteljes viselkedésre szólították fel az öt százalék alatt mért szubjektumokat.
A bizottság tagjai kritizálták az alap működését.
Könnyen a görög forgatókönyvnél lyukadhatunk ki, figyelmeztet Ódor.
A nő terhességének előrehaladott szakaszában volt.
A vakcina a HPV vírus 9 genotípusát tartalmazza, ami azt jelenti, hogy nagyon hatékony.
Iránban az 1979-es iszlám forradalom nyomán tették kötelezővé a fejkendő viselését.
Megtiltották, hogy ukrán szurkolók jegyet vehessenek a következő idegenbeli mérkőzésre.
Nemzetközi terrorellenes gyakorlat zajlott.
Nem a jogállam védelméről szól a jelenlegi kampány.
A megmérettetés a Seishin Karate Klub gálája is volt egyben.
Eddig egyáltalán nem lehet panaszunk a szeptemberre.