„A fiatal felnőtt, aki nem szexel” – Beszélgetés Hevesi Krisztina pszichológussal

Mit gondol, manapság valóban inkább a „jó pár kapcsolat” felé hajlunk és nem pedig a „jó párkapcsolat” felé?

Ma ez már szinte minden korosztályra igaz. 2008 óta ezt hívjuk az alkalmi kapcsolatok korszakának, ami már nem csak a fiatalokra jellemző. Ennek pozitív és negatív aspektusa egyaránt van. Sajnos azonban az utóbbi dominál. Mint mindenre, a párkapcsolatokra is igaz a fogyasztói szemlélet: nem javítjuk meg, nem teszünk érte, inkább lecseréljük a kapcsolatainkat. Pozitívuma ennek talán annyi, hogy sokkal szabadabb a választásunk, mi döntünk, semmilyen társadalmi elvárás nem korlátoz bennünket.

Azt hiszem, a fő probléma a mai társadalmunkban mégis az elmagányosodás, ugyanis túl sokáig, túl sokat válogatunk.

Mindez jellemző a fiatalokra a munkavállalás terén is. Mindenbe belekapnak kicsit, majd 28 évesen még mindig nem tudják, mit is akarnak igazán. Nagyon sok a vakvágány. Persze, teljesen jó dolog, hogy alkalmunk nyílik megtalálni a saját utunkat, a kérdés az, mennyire csúszhatunk ki az időből. A párkapcsolatok terén, a biológia révén ez elsősorban a nőket illeti. Fő problémának az internetet látom. Nem azt mondom, hogy menjünk vissza a pattintott kőkorszakba, de nem mindegy, hogy az internet használ minket, vagy mi az internetet. Veszélyeztetve érzem a serdülőkort. Könnyen elindulnak egy olyan pályán, amelyről később nehéz visszatérni. Napjainkra jellemző a túlzott vizuális keresgélés, ami azt eredményezi, hogy nehezen köteleződünk el, hiszen ez a világ azzal kecsegtet, hogy korlátlan választási lehetőségünk van. A csilli-villi applikációk révén elhisszük, hogy az átlagember úgy néz ki, ahogyan azt mutatják. Valahol ez egy optikai illúzió. Emellett a partner, akinek a hétköznapi arcát is látjuk, sokkal szürkébbnek tűnik. Ez az, ami miatt ezt egyfajta korlenyomatnak tekintem. Így viszont épp azt veszítjük el, amit keresünk, vagyis az érzelmeket.

Kit érint leginkább az elmagányosodás?

Valahol ez mindenkit érint. A fiataloknál ott a jövő ígérete. A középkorúak esetében a férfiak kevésbé akarnak elköteleződni, mert szinte bárkit megkaphatnak. Ezek a férfiak a húszas korosztálynál keresgélnek, megélve ezáltal a másodvirágzásukat. Így a középkorú nők nem találnak magukhoz illő párt. Az időskorra is jellemző a magány, mely több tényezőnek a következménye. A mai kultúránk az idősekhez semmilyen értéket nem kapcsol. Holott régebben a bölcsesség, a tapasztalat, a családösszetartás kapcsolódott hozzájuk. A mai modern technika azonban gúnyt űz az öregedésből, ugyanis a 4-5 éves kisgyermek a technika terén már bölcsebbnek bizonyul, mint a nagyi. Ezáltal a valódi kommunikáció és a valódi kapcsolatok vesznek el. A robotika egy riasztóan reális jövőkép. Ha tőlünk kicsit távolabbra, Japán irányába nézünk, ott ez már egy megvalósult félelem. Rohamosan fogy a japán lakosság, már kimondottan arra van elnevezés, hogy „a fiatal felnőtt, aki nem szexel”.

Erre mondtam, hogy nem mindegy, hogy a gépek használnak minket, vagy mi azokat.

Mindenben jobbak nálunk: jobban számolnak, jobban sakkoznak, tudnak repülni s még sorolhatnánk. Ha még a szexet is elveszik tőlünk, nagy bajban leszünk.

Mennyire számít ma tabutémának a szex?

Beszélünk róla, de nagyon rosszul. Az őszinteség és a vulgaritás nem összekeverendő. Nagyon tudunk hencegni, dicsekedni és azzal kérkedni, mennyire nyíltan beszélünk róla, de igazán őszintén ezzel kapcsolatos érzéseket nem tudunk kimondani. Így nehéz megoldásokat találni.

Elmondhatjuk, hogy egy párkapcsolaton belül erről is beszélni kell?

Az élet nem ennyire fekete-fehér. Beszélni kell igen, azonban erre szoktam azt mondani, hogy sokkal kevesebb kliensem lenne, ha az emberek nem beszélnének róla. Kényes terület ez, nehéz jól beszélni róla anélkül, hogy a másiknak megsebezzük az önértékelését. Bármilyen megfogalmazott kritika azt az üzenetet hordozza, hogy a másik nem jó szerető. Erre jön a visszavágás, hogy a volt partnereknek eddig jó volt. Tehát kell erről beszélni, de nagyon összetett a mikéntje.

Egyre több házasság megy tönkre és bomlik fel. Mi lehet ennek az oka?

Régebben is voltak zátonyra futott kapcsolatok. Nem jó, ha beleragadunk egy már nem működő viszonyba, ahol inkább csak a feszültség, a negatív energia és a bántás dominál. Ennek ellenére azt gondolom, e téren átcsaptunk a másik végletbe. Nem is nagyon teszünk a kapcsolatainkért. Annyi új lehetőség van, hogy nagyon gyorsan átlépünk, s azt hisszük, ami nem működött az előzőben, az majd kötelezően működni fog a következőben. Persze tudjuk jól, hogy ez nem így van. Inkább ezt tekintem problémának.

Vissza lehet hozni egy kapcsolatot az egymástól való teljes elidegenedésből?

Ez több tényezőtől függ, egyebek mellett attól, mi volt az oka az elidegenedésnek, vonzódik-e még egymáshoz a pár. A probléma okozóját kell ismerni, majd megoldani.

Az esetek nagy többségében azért érdemes foglalkozni a megmentésével.

Minden kapcsolat egyszer elér egy mélypontot, amikor elkezd idegesíteni a másik. Ha ezt túléli, szépen lassan elindul felfelé, s időskorban akár meghaladhatja azt a kapcsolati elégedettségi szintet, mint ami az esküvőnél volt, azért, mert akkor már az együtt létrehozott dolgokat nézzük.

Szlávik Cyntia