Fiatal költők a Csallóközben - Sipos Janka és Rásó Attila
A csallóközi Sipos Janka és Rásó Attila már jó pár éve foglalkoznak versírással. Mindketten megtalálták a saját stílusukat az irodalom világában, és örömmel gondolnak vissza a kezdetekre, mikor még nem gondolták, hogy valaha a versírás fogja kitölteni a mindennapjaikat. Janka és Attila is több elismerést bezsebelt az évek során, melyekre büszkén gondolnak vissza. A két fiatal örömmel mesélt a Paraméternek az íróvá válás kezdeteiről, a legjobb pillanatokról, és a jövőbeli tervekről.
Kezdjük azzal, hogy eláruljátok, kik is vagytok ti? Mi az, ami kitölti a mindennapjaitokat?
- Rásó Attilának hívnak, és nemrég töltöttem be a 29. életévemet. Dunaszerdahelyen születtem, és itt is jártam iskolába. Később Nyitrán diplomáztam hungarológia szakon, a tanulmányaim megszerzése után egészen Budapestig röppentem - és immáron itt is élek -, ahol egy könyváruházban dolgozom. Emellett egy amatőr színjátszó csoport tagja vagyok. Már volt egy fellépésem, és nemrég kaptam egy újabb lehetőséget. A mindennapjaimban szeretek verseket írni és mindenféle könyvet olvasni. Minden művészeti ágban megtalálom önmagam. Imádok zenét hallgatni, ez sokszor még jobban meghozza a kedvemet a íráshoz.
Leginkább szabad verseket, haikukat és tankákat szeretek írni. A haiku és a tanka talán nem olyan ismert, mindkét stílus japán eredetű. Régen az volt az ősi kötöttsége az ilyen verseknek, hogy természeti jelenségekkel egy hangulatot írtak le, és kellett egy szó, ami valamelyik évszakot megjelöli vagy utal rá. Az én verseimben a klasszikus természeti jelenséget elhagytam, és posztmodernebb stílusba pofoztam át. Csak a szótagszám és az impresszió maradt meg a klasszikus haikuból és tankából.
- Takács Sipos Jankának hívnak, és 27 éves vagyok. A budapesti ELTE-n tanultam, ahol Irodalom- és Kultúratudomány szakon szereztem a diplomát. Jelenleg egy nyelviskolában tanítok angolt egészen picike gyerekektől a nagyokig. Mindig is szerettem olvasni, és közel éreztem magamhoz az irodalmat, ami részben anyukám „öröksége” – ő volt a legnagyobb könyvmoly a családban. De a zene sem állt tőlem távol, illetve a lovaglás, a lovak szeretete. Emellett, ha van rá lehetőségem, nagyon szeretek utazni, más kultúrákat megismerni.
Szababidőm nagy részét a barátaimmal, a családdal és olvasással töltöm. Közreműködök a Tollas Rádióban is, különböző műsorok szerkesztésével és riportokkal foglalkozom. Nehéz megfogalmazni, hogyan is vált a versírás az életem részévé. Azt mondanám, hogy az elején inkább a versírás választ téged, mint te a versírást. Eleinte nem egy tudatos választás volt. Egyszer leültem egy darab papír elé, és mikor felálltam, néhány sor mosolygott vissza rám.
Már gyermekkorotok óta érdeklődtök a művészetek iránt? Volt valamilyen oka annak, hogy versírásban találtátok meg önmagatokat?
Rásó Attila: Nálam ez sokkal később alakult ki. Még 2009-ben az egyetemista éveim alatt kezdtem érdeklődni a versírás iránt. Fura, de mindig regényimádó voltam, és nem olvastam túl sok verset. Mindemellett prózát sohasem akartam írni ezekben az időkben, inkább az olvasás érdekelt. Talán az oka annak, hogy versírásba kezdtem, az lehet, hogy nagyon sok zenét hallgattam, és folyamatosan a dalszövegeken járt az agyam. Tetszettek a versszerű dalszövegek, mint például Depeche Mode, Bonanza Banzai, Ákos, Kispálék vagy a Quimby szövegei. Egyszer a vizsgaidőszak előtt otthon voltam, és egyik pillanatról a másikra írtam két verset. Azt hallottam, ha nyomaszt valami, a legjobb gyógyír, ha az ember kiírja magából. Kaptam az alkalmon, és szabadon eresztettem a gondolataimat.
Sipos Janka: Nagyjából 14 éves lehettem, amikor megírtam életem első versét, és egyben ez volt a legtermékenyebb időszakom. Ez persze távolról sem azt jelenti, hogy ekkor írtam a legjobb verseket. Igazság szerint, nem gondoltam volna előtte, hogy egyszer írni fogok. Ha csak nem számít próbálkozásnak az, hogy kutyás és lovas képeket ragasztottam füzeteimbe, amelyek mellé különböző szakkönyvekből, ill. magazinokból róluk szóló szövegeket másoltam.
Az irodalomban valószínűleg nem elég kitartónak lenni, tehetségre is bőven szükség van. Meséljetek, ti hogyan élitek meg mindezt?
Rásó Attila: Ha írok, akkor számomra megszűnik minden. Megáll az idő. Van, hogy észre sem veszem, de eltelik két óra. Képes vagyok teljesen kikapcsolni, és nyugodttá válni. Kizárom az összes negatív behatást. Egyben rítusnak és játéknak is nevezném a versírást. Egy vers megalkotása számomra játék, de olyan, amit nagyon komolyan kell venni.
Sipos Janka: Én egy kicsit megfordítanám ezt a dolgot. Nem elég a tehetség, kitartásra is bőven szükség van. Fejlesztened kell magad, megpróbálni minél többféleképpen írni, akkor is, ha nem megy, és mindez kudarcba fullad. Volt egy kötetem, az Indulatszók, még 2010-ben adta ki a Madách-Posonium. A kötetem szerkesztője Tőzsér Árpád volt, ami még büszkébbé tett, mert nagyra tartom mint írót és költőt. Ezek után is jelentek meg verseim folyóiratokban, de újabb kötettel nem büszkélkedhetek. Tele vagyok kétellyel magamat illetően. Szeretném, ha újra megjelenne egy kötetem, ami még jobb lenne, de valahogy úgy, hogy ne ismételjem a régi önmagam. Ez az időszak tényleg nehéznek bizonyul, és elegendő kitartásra van szükségem.
Van példaképetek?
Rásó Attila: Abszolút nagy kedvencem Radnóti Miklós. A stílusa és a szóképek, amiket használ teljesen magával ragadóak, az ő verseiben találtam meg annó azt a lírai világot, ami összecsengett az enyémmel – természetesen nem egy szinten. Egy jó barátom, Fibi Sándor ajánlotta Radnótit, miután elolvasta első vers-csíráimat, és betalált, még ha tartalmilag nem is azt a világot képviseltem, mint az említett kedvenc költő, de a természeti jelenség által kreált metaforák, metonímiák összekötnek minket. A másik kedvencem pedig Weöres Sándor, aki a szavak „legósa” volt.
Sipos Janka: Ha írói példaképekről van szó, akkor meg kell említenem Tőzsér Árpádot, de ott van egy csomó más író is, mint például Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Parti Nagy Lajos, József Attila, Petri György vagy a fiatalabbak közül Závada Péter.
Gondolom már párszor volt alkalmatok a saját sikereiteknek örülni. Milyen eredmény vagy pillanat volt az életetekben, amire büszkén gondoltok vissza?
Rásó Attila: A legnagyobb elismerésem, amire a mai napig büszkeséggel gondolok vissza, mikor az Alma Mater irodalmi pályázatán harmadik helyezést értem el az egyik versemmel. Nem sok versem van, amit szeretek, de a Csend című művem más. Tükrözte azt a szójátékot, és azt a keleti filozófiát, ami akkoriban nagyon jellemzett engem.
A másik pillanat, amire meleg szívvel tekintek a múltba, mikor ugyanez a versem megjelent egy magyarországi antológiában, és pályagyőztes lett.
Sipos Janka: Azt hiszem, nem okozok azzal meglepetést, ha azt mondom, hogy a legörömtelibb pillanatom az volt, amikor a kezemben tarthattam a saját kötetemet. Ez nem csak az örömről szól, hanem a felelősségérzetről is. Ha az ember az első sikeres kötete után szeretne egy másodikat, akkor oda kell figyelnie, hogy a következő kötet is ugyanolyan jó legyen vagy még jobb, mint az előző, hogy ne okozzunk csalódást az embereknek.
Milyen kulturális életet éltek? Hogyan kapcsoltok ki a nyüzsgő világból?
Rásó Attila: Mivel Budapesten élek, szerencsére bármilyen formája adott a kulturális programnak, ha csak annyit teszek az ügy érdekében, hogy körbenézek mi a kínálat. Szeretek színházba, moziba, koncertekre, kiállításokra, slam poetry estekre járni. Tulajdonképpen bármire, ami tartalmaz, vagy úgy érzem, tartalmazhat olyan élményt, ami hozzám közel áll.
Sipos Janka: Mostanában aktívan foglalkozom a rádiózással, mármint a Tollas Rádióval, ahol többek közt könyvajánlót csinálok. Amit egy kicsit hiányolok, hogy mióta hazajöttem Budapestről, sajnos kicsit beszűkültek a kulturális lehetőségeim. Amíg ott éltem, könnyebb volt elmenni színházba vagy koncertre. Dunaszerdahelyen más a helyzet, mert kisebb városnak sokkal kisebb a kínálata.
Milyen számotokra egy tökéletes este?
Rásó Attila: Bekapcsolok olyan zenét, amiben nincs ének, csak a nyugodt dallam, kellemes hangok, effektek. Ez lehet ambient, chill-out, nu-jazz, de akár klasszikus zene is, pl.: Debussey. Majd elhatárolódok a külső világtól, és a simogató zenétől elvarázsolva verset írok, mindezt egy pohár vörös borral megpecsételve. Végül Zsuzsival - a menyasszonyommal - egy jó filmet megnézünk, lefekvés előtt beszélgetünk, végezetül pedig olvasok. Ez jelenti számomra a tökéletes estét.
Sipos Janka: Hát, tökéletes estéje az embernek bárhol lehet. Akár otthon a pároddal vagy egy bárban beszélgetve az élet kis és nagy dolgairól.
A jövőt tekintve milyen hosszú és rövidtávú terveitek vannak?
Rásó Attila: A legnagyobb tervem és álmom is egyben, hogy a verseim egy kiadónak köszönhetően kötetben megjelenjenek, bár ha nem fognak, akkor sem változik semmi, nem ez a végső cél. A lényeg maga az írás, és ha az emberek szeretnének jobban megismerkedni a verseimmel, akkor Pupillatágító néven megtalálnak, mert imádok blogot vezetni. Így talán másokkal is jobban megszerettethetem a versek világát.
Továbbá a későbbiekben szeretném kipróbálni magam a slam poetry műfajában is, amit a legkorszerűbb lírának tartok.
Sipos Janka: A terv az, hogy legyen második kötetem is. Ezen kívül a jövőre nézve, van még elképzelésem, de még nagyon embrióállapotban, így egyelőre nem szeretnék beszélni róla. Meglátjuk, mit hoz a jövő.
Herdics Júlia
