A fiatal nemzedékre bízzák a brit uralkodó platinajubileumára készülő logó megtervezését

A fiatal nemzedékre bízzák a II. Erzsébet brit királynő jövőre esedékes platinajubileumát, vagyis trónra lépésének 70. évfordulóját jelölő hivatalos logó megtervezését.

A fiatal nemzedékre bízzák a brit uralkodó platinajubileumára készülő logó megtervezését
-illusztráció- (Fotó: AP)

A londoni Viktória és Albert Múzeum, valamint a Buckingham-palota által közösen meghirdetett versenyre hétfőtől jelentkezhetnek a 13 és 25 éves kor közötti fiatalok Nagy-Britannia minden szegletéből. A résztvevőknek július 16-ra kell elkészülniük a brit uralkodó platinajubileumát ünneplő logóval - írja a mirror.co.uk.

A győztes dizájn fog szerepelni az évfordulóhoz kötődő összes hivatalos emléktárgyon, valamint a digitális és közösségi médiában is ezt fogják használni.

A verseny zsűritagjai között van Margaret Calvert tipográfus, grafikus-tervező, aki az 1960-as években részt vett a nagy-britanniai útjelzőtáblák egy részének megtervezésében, valamint a színes munkáiról ismert brit-nigériai tervező, Yinka Ilori.

A brit uralkodót jövő júniusban négynapos munkaszünettel és ünnepségsorozattal köszöntik trónra lépésének 70. évfordulóján.

A rendezvénysorozat csúcspontján, egy nagyszabású parádéval összekötött utcabálon ötezer vendég vesz majd részt, de Platinum Party néven lesz egy hatalmas élő koncert is a Buckingham-palota előtt, "a világ legnagyobb sztárjainak" közreműködésével.

II. Erzsébet királynő 1952. február 6-án, édesapja, VI. György király halálának napján lépett az Egyesült Királyság trónjára, de uralkodása jelesebb évfordulóinak ünnepségeit - például az 1977-es ezüstjubileumot, a 2002-ben tartott aranyjubileumot és a 2012-ben rendezett gyémántjubileumi rendezvényeket - a jobb időjárás reményében június elején tartották.

Az uralkodó a platinajubileum évében 96, elsőszülött fia, Károly trónörökös 74 éves lesz.

A brit uralkodó minden idők leghosszabb ideje hivatalban lévő és a világ jelenlegi legidősebb államfője.

(MTI)