Fiatal svéd rendező filmje nyert a prágai Febiofest fesztiválon

camera

1

Fiatal svéd rendező filmje nyert a prágai Febiofest fesztiválon

Fotó: archív  

Megosztás

Amanda Kernell fiatal svéd rendező Charter című filmje kapta idén a győztesnek kijáró Krisztián-díjat a prágai Febiofest nemzetközi filmfesztiválon.

A 34 éves svéd rendező, akinek ez a második játékfilmje, csütörtök este vette át az elismerést a prágai Slovanský dům filmszínházban megtartott gálaesten. A versenyszekcióban, amelyben a győztes Krisztián-díjához 15 ezer dolláros pénzjutalom is jár, az idén hét filmet vetítettek. Tekintettel a koronajárványra, a díjakat ezúttal kizárólag cseh filmesekből és civilekből álló zsűri ítélte oda.

A Charter egy anyáról szól, aki nehezen találja az utat gyermekeihez.

"A történet nem szokatlan, de ezúttal mesterien van feldolgozva. A történet feszültsége folyamatos, a néző állandóan új impulzusokat kap, új látószögből nézi az eseményeket"

– olvasható a zsűri indoklásában.

Az egyhetes rendezvényen több mint száz filmet láthattak az érdeklődők, az utóbbi évek legérdekesebb, legsikeresebb alkotásait a világ számos országából.

A 28 éves múltra visszatekintő filmszemlét hagyományosan márciusban rendezik meg, de a koronavírus-járvány miatt az idén őszre halasztották.

A Febiofest, amelyet Fero Fenic Prágában élő szlovák filmrendező hívott életre az 1990-es évek elején, az egyik legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvénnyé vált Csehországban.

A prágai szemle után a kiválasztott filmeket több cseh városban is levetítik, majd a rendezvény átköltözik Szlovákiába, ahol egy héten át lesznek megtekinthetők az alkotások.

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program