Fiatal tehetséggel foltozza be lyukas védelmét a DAC, Argentínából igazoltak a szerediek

2020. szeptember 27. - 15:48 | Sport

A végéhez közelít a nyári átigazolási időszak Szlovákiában, a Fortuna Liga csapatainak már csak napok maradtak hátra, hogy új labdarúgókat igazoljanak. Lássuk, milyen játékosmozgások történtek az elmúlt hét folyamán!

Fiatal tehetséggel foltozza be lyukas védelmét a DAC, Argentínából igazoltak a szerediek
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

Az új bajnoki idény kezdete óta a honi élvonal csapatai jelentősen visszavettek a vásárlási iramból a játékospiacon, de azért így is feljegyezhettünk néhány érdekes transzfert.

Az elmúlt hét leghangzatosabb fogása a DAC-hoz fűződik, amely Niklas-Wilson Sommer személyében 22 éves szélső védőt igazolt. Kell is a vérfrissítés a sárga-kékek védelmére, mert bár most csütörtökig sorra nyerték a mérkőzéseket, az elmúlt öt találkozójukon mindannyiszor kapituláltak – összesen 15 gólt kapva!

Sommer a Nürnberg ificsapatában nevelkedett, majd miután bekerült az ifjúsági korosztályos válogatottba, megkötötte első profi szerződését a VfB Stuttgarttal. Egy év elteltével innen került a német harmadosztályú SG Sonnenhof Grossaspach gárdájához, most pedig a DAC-nál először kóstol bele a légiós életbe. Sommer érkezésével természetesen újfent lángra kapott a pletyka, miszerint Eric Davis távozhat a Parma együtteséhez, egyelőre azonban megnyugodhatnak a DAC szurkolói: a 29 éves panamai védő továbbra is a sárga-kékek mezét viseli.

Ami a többieket illeti: az egyelőre a bajnokságban ingadozó teljesítményt nyújtó MŠK Žilina a nigériai szélső, Taofiq Jibril kölcsönvételével igyekszik egyensúlyt vinni a csapatba. Nagyszombatból Matej Jakubek, Nyitráról pedig Dmytro Nemchaninov távozott.

Argentínából igazolt a Sereď: a 29 éves argentin-olasz állampolgárságú Ezequiel Fabian Straccia eddigi pályafutása során majdnem többször volt szabadon igazolható, mint valamely csapat kötelékében. Most a szerediek dobtak neki mentőövet. Ardian Berisha személyében svéd-koszovói állampolgárságú támadót szerződtetett a Senica, míg a Nitra az olasz Matteo Oliveroval erősödött.


Az elmúlt héten történt átigazolások a Fortuna Ligában a Transfermarkt.com szerint:

(tt)