A fiatalon elhunyt ekecsi Kovács Kata Zsófia emlékére versenyeztek Nyárasdon (FOTÓK)
Idén Nyárasdon rendezték meg Kovács Kata Zsófia Emlékversenyt, amely a Seishin Karate Klub gálája is egyben.

A klub ezzel a versennyel szeretné megőrizni Zsófi emlékét, aki fél életét a karatéval töltötte, és kitartása példamutató volt a többi karatéka számára is. A verseny megnyitója egyperces néma csenddel kezdődött Zsófi tiszteletére.
A versenyre mint 170-en neveztek 18 klubból, 4 országból (Magyarország, Horvátország Lengyelország és Szlovákia). A Seishin Karate Klubból közel 40 nevezés érkezett.
A versenyt Bacsó László, Nyárasd polgármestere nyitotta meg. Köszöntötte a megjelent versenyzőket és szülőket, és megköszönte, hogy Nyárasd község adhat helyszínt ennek a színvonalas rendezvénynek.
Köszönetet mondtak továbbá Polák Lászlónak, Zsófi szülőfaluja, Ekecs község polgármesterének, aki szintén támogatta a rendezvény létrejöttét.
Ezt követően Markovics János, a Seishin Karate Klub vezetője megköszönte a fő támogatónak, Nagyszombat megyének, valamint a további szponzoroknak és a szülőknek, hogy támogatták ennek a nagyszabású rendezvénynek a létrejöttét. Továbbá a klub edzőinek, Hupian Kristínának, Markovics Ádámnak, és Trenčík Nikolasnak és Vígh Larának is köszönetet mondott a kitartó munkájukért.
A megnyitó után a küzdelmek három küzdőtéren zajlottak. A gyerekek nagyon lelkesen és színvonalas küzdöttek. Kifejezetten jól látható volt a fejlődés az előző versenyhez képest, és ez jópár embernél meg is hozta az eredményt, jegyezte meg Markovics János.
Seishin Karate Klubból 11 fő sikerült első helyen végeznie: Tercs Máté, Lukovics Mónika, Leboda Máté, Lakatos Tamás (Ekecs) Bíró Bendegúz, Kubicska András, Hansen Axel (Dunaszerdahely) Forró Júlia, Forró Leila, Veselá Emma, Sárai Csongor (Keszegfalva).
Második helyen végeztek: Ujj Nadin és Csölle Kincső Viktória, Kiss Zalán, Hansen Péter (Dunaszerdahely), Papp Alex, Forró János (Keszegfalva).
Harmadik helyen végeztek: Bogyai Dorka, Lukovics Enikő (Ekecs) Ujj René, Lavu Botond, Soós Marcel, Polin Zsófia, Kubicska Simon, Yaseen Hussein (Dunaszerdahely)
(parameter)
VÁLASZTÁSI INTERJÚK: Új epizód minden nap 18:00-kor a Paraméteren - egészen szeptember 27-ig!
Eddigi adásaink: