Fico egy ideig még nem költözik ki a Bonaparte-luxuskomplexumból

2017. június 30. - 19:07 | Belföld

Robert Fico egy ideig még biztosan nem költözik ki a Bonaparte-luxuskomplexumból, ahol az adócsalással vádolt Ladislav Bašternáktól bérel lakást.

A Rádio Expresben élőben reagált Braňo Závodský kérdésére, hogy mikor hagyja el a lakást. „Akkor, amikor találok magamnak megfelelő lakást” – jelentette ki Fico.

„52 éves vagyok, ezért olyan otthont keresek magamnak, ami az életem végéig megmarad. Adjanak nekem egy kis időt, meg fogom találni a megfelelőt” – mondta Fico, majd nyomatékosította, hogy a jelenlegi lakást feleségével közösen finanszírozzák.

A kormányfő még 2012-ben jelentette ki, hogy a luxuskomplexumban bérelt lakása csak átmeneti megoldás. Ennek fejében közzétette felesége átlagbevételét is, aminek köszönhetően állítólag megengedhetik, hogy havonta megközelítőleg 3 ezer eurót fizessenek a lakásért.

Fico kormányfői fizetése megközelítőleg havi 4 ezer euró, feleségének 2010-ben szinte ugyanennyi volt a havi bevétele. „Ha jön egy jó lehetőség, arra azonnal le fogok csapni. Azonban egy dolgot jegyezzenek meg: én vagyok a miniszterelnök, és azt szeretném, hogy az ország kinézzen valahogy” – mondta Fico.

A miniszterelnök elmondása szerint jelenlegi lakásában fogadta Donald Tuskot, az Európai Bizottság elnökét, valamint Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnököt is.

aktuality.sk/para