Fico elégedett az Alkotmánybíróság döntésével – neki az a fontos, hogy a speciális ügyészségnek annyi

camera

1

Fico elégedett az Alkotmánybíróság döntésével – neki az a fontos, hogy a speciális ügyészségnek annyi

Robert Fico miniszterelnök (Fotó: TASR - archív) 

Megosztás

Robert Fico (Smer) miniszterelnök elégedettséggel fogadta az Alkotmánybíróság döntését abból a szempontból, hogy nem állítja le a Speciális Ügyészi Hivatal megszüntetését. Elmondása szerint a koalíció elérte a fő célját a büntetőjog reformjával kapcsolatban.

„Nagyon elégedett vagyok az Alkotmánybíróság döntésével. A Speciális Ügyészi Hivatal, a gonoszság és a gyűlölet melegágya, az emberi jogok megsértője március 20-tól megszűnik létezni” – mondta Fico, majd hozzátette, hogy ezzel teljesítik a kormány programnyilatkozatát. Az Alkotmánybíróságnak így nem is ró fel semmit. Kijelentette továbbá, hogy a Btk. módosításának egyéb ügyeit tárgyalja csak át az Alkotmánybíróság.

Fico szerint az Alkotmánybíróságnak magyarázatot kellene adnia a döntési gyakorlatának megváltoztatására. Állítása szerint az Alkotmánybíróság döntési gyakorlata kimondja, hogy ha fel akarja függeszteni egy törvény hatályosságát, akkor rendelkeznie kell valamilyen minősítéssel, amit a Törvénytárban való közzététel határoz meg. A miniszterelnök szerint a Btk. módosítása még nincs aláírva.

„Kíváncsi vagyok az Alkotmánybíróság magyarázatára, miért törte meg ezt a régóta fennálló döntéshozatali gyakorlatot, és miért működött ilyen nyomás alatt, mivel a felfüggesztésről szóló döntést bármikor meghozhatta volna” – mutatott rá a kormányfő, aki tudni akarja, hogy a média miért tudott hamarabb a döntésről, mint az eljárás résztvevői.


TASR/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program