Fico elképesztőnek tartja a népszavazás eredményét, alaposan beleszállt Čaputováékba

2023. január 22. - 11:26 | Belföld

Robert Fico, a Smer elnöke szerint a népszavazáson való részvétel azt vetíti előre, hogy a legközelebbi parlamenti választások kormányváltást eredményeznek majd. A népszavazás eredményét elképesztőnek tartja, hozzátette, hogy a párt teljes mértékben vállalja érte a felelősséget.

Fico elképesztőnek tartja a népszavazás eredményét, alaposan beleszállt Čaputováékba
Fotó: TASR

„Annak ellenére, hogy a média, a koalíció és a köztársasági elnök részéről ez volt Szlovákia történetének leginkább ignorált népszavazása, tegnap 1,2 millióan járultak urnához, akik egyértelmű elképzeléssel érkeztek a népszavazásra. Tudták, hogy előrehozott választást akarnak, tudták, hogy változást akarnak” – mondta Fico, majd hozzátette: ha a legközelebbi parlamenti választáson legalább ilyen számban járulnak majd az emberek urnához, akkor garantált a változás.

Köszönetet mondott minden pártnak, amely segített a népszavazás megszervezésében, valamint azoknak, akik részt vettek rajta. Emellett bírálta a három legfőbb közjogi méltóságot, hogy nem mentek el szavazni.

„Hihetetlen, hogy a demokrácia ilyen formája mellett a három legfőbb közjogi méltóság ignorálta a részvételt” – mondta. Állítása szerint, ha másként álltak volna hozzá az egészhez, „a problémát már tegnap orvosolhatták volna”.

Az állami választási bizottság megerősítette, hogy érvénytelen az alkotmánymódosításról szóló szombati népszavazás. A részvétel 27,25 százalékos volt, az érvényességhez 50 százalékot meghaladó részvételre van szükség. Szlovákia történetének kilencedik népszavazását a Smer-SD kezdeményezte más ellenzéki pártokkal.


TASR/para