Fico elutasítja Kiska vádját, miszerint zsarolta őt

2019. február 22. - 16:56 | Belföld

Robert Fico, a Smer-SD elnöke elutasítja Andrej Kiska államfő vádját, miszerint zsarolta őt. Azt állítja, hogy még csak nem is sejtette, hogy eljárást indítanak a KTAG cég ügyvezető igazgatója ellen.

Fico elutasítja Kiska vádját, miszerint zsarolta őt
Fotó: TASR/Pavol Zachar

Kiskát a volt kormányfő pénteki sajtótájékoztatóján csalónak és hazugnak nevezte. Hozzátette: felszólítani őt arra, hogy mondjon le, már nincs értelme, hiszen egy hónap múlva lesz az elnökválasztás. Fico ismét Kiska szemére vetette a poprádi repülőutakat, illetve azt is, hogy nem volt nemzetközileg elismert elnök.

„Megvádolni az SZK köztisztviselőjét, parlamenti képviselőjét és a legerősebb politikai párt elnökét azzal, hogy zsinóron rángatja a rendőrséget és az ügyészséget, és hogy ezek az intézmények parancsszóra, egy telefonhívást követően, 24 órán belül eljárást indítanak egy konkrét személy ellen - ez kemény” – mondta Fico. A bűnüldöző szervektől azt várja, hogy reagálni fognak ezekre a vádakra, és elutasítják azokat. „Semmiféle bizonyíték nem létezik, semmilyen kommunikáció, amit személy szerint én vagy a Smer-SD párt folytatott volna bármelyik, az ügyben aktívan eljáró bűnüldöző szervvel” – tette hozzá.

Fico szerint amennyiben az elnök károsultnak érezte magát, az illetékes bűnüldöző szervekhez kellett volna fordulnia és büntetőfeljelentést kellett volna tennie, nem pedig nyilvánosan közölni a kifogásait azután, hogy adócsalással gyanúsították meg őt és a legközelebbi embereit a KTAG cégnél. „Ha valaki befolyásolta a bűnüldöző szerveket, az éppen az elnök úr volt” – hangsúlyozta Fico, aki szerint a 2014-es elnökválasztás nem volt „sem tiszta, sem tisztességes”.

Kiska pénteken kijelentette, hogy a KTAG cég ügyvezető igazgatója ellen indított büntetőeljárás Robert Fico, a Smer-SD elnökének bosszúja azért, mert az elnök azt üzente neki: nem nevezi ki őt az Alkotmánybíróság élére, tehát elutasította, hogy az Alkotmánybíróságon töltse a politikai nyugdíját. Elmondása szerint őt magát is büntetőeljárás fenyegeti, miután lejár az elnöki mandátuma.

Andrej Kiska államfő adóügyeivel összefüggésben büntetőeljárás indult Eduard K., a KTAG ügyvezető igazgatója ellen. Az eljárás egy 146 000 euró összegű, jogosulatlan áfa-visszaigényléssel lehet kapcsolatban. A KTAG cég fizette Kiska elnöki kampányát, majd az összeget többletköltségként számolta el, az adóhivatal azonban ezt nem hagyta jóvá. Korábban maga az államfő is betöltötte az ügyvezetői posztot. Amíg hivatalban van, nem indítható ellene eljárás.

TASR