Fico keményen kiosztotta a sztrájkolni készülő tanárokat, de a munkanélkülieket sem kímélte!

2016. szeptember 11. - 13:53 | Belföld

Hosszú idő után Robert Fico miniszterelnök megszólalt a Bašternák-üggyel kapcsolatban, valamint azt is elmondta, hogy hamarosan kiköltözik a Bonaparte luxuskomplexumban bérelt lakásából.

A kormányfő ezúttal a munkanélküliségről és az oktatásról beszélt, és nem mulasztotta el, hogy odaszóljon a tanároknak is.

Robert Ficót arról kérdezték: meglepődött-e, hogy a nyári szünet után újra a tanárok sztrájkjáról lehet hallani.

„A tanárok abba a kategóriába tartoznak, ahol a leginkább emelték a fizetéseket. Elmondhatjuk, hogy a következő három évben 24 százalékkal lesz emelve a bérük. Mit nem adnának ezért mások, ha tudnák, hogy törvényileg garantálva van a 24 százalékos béremelésük!”

- nyilatkozta Fico, majd hozzátette, hogy a szeptemberi fizetésben már látható lesz az első 6 százalékos emelés.

„Nem szeretem a statisztikákat, mert eszerint ha egyik megeszik egy egész csirkét, de a másik semmit, akkor statisztikailag ketten megettek fejenként fél csirkét. A tanári fizetés átlagban 1 100 euró körül mozog, ami 200 euróval a nemzetgazdasági átlag felett van”

- tette hozzá Fico.

A kormányfő illegálisnak tartja a pozsonyi tanárok kezdeményezését, mivel ez már túllő a kollektív tárgyaláson. Emellett Fico azt is megemlítette, hogy a hivatalos tanári szakszervezetek ehhez nem járultak hozzá.

Fico ezután bekeményített:

„A pozsonyi urak is két hónapot otthon voltak nyáron, szeptember 4-én pedig, ahogy munkába álltak, máris bejelentették a sztrájkot. Miért nem dolgoztak a szünidőben is, és miért nem tüntettek egész nyáron? Minden tiszteletem a tanároké, de ha a fizetésüket szétbontanánk órabérre, akkor érdekes összeg jönne ki. Mindenki többet akar, mindenki”

- szúrt oda a tanároknak Fico.

Ami a munkanélküliséget illeti, Fico elmondta, hogy az ország történelmi magaslatokba ért.

„A foglalkoztatottság terén a történelmi maximum 2008-ban volt, most megközelítőleg ötezer ember hiányzik hozzá. A munkanélküliség 9,4 százalékon van, és már azon a határon vagyunk, ahol már nem lehet csökkenteni”

- mondta Fico, majd hozzátette, hogy az utóbbi időben olyan régiókba járnak, ahol 14-15 százalék a munkanélküliség.

„Egyik munkáltató a másik után panaszkodik, hogy nem találnak munkaerőt, még szakképzetlen munkaerőt sem. Sokan nem akarnak dolgozni, ezért a munkaügyi miniszternek külön kell osztania azokat, akiknek nincs munkájuk, de dolgozni akarnak, azoktól, akik nem akarnak dolgozni. Lehetetlen, hogy egy losonci munkáltató, aki mezőgazdasági munkát kínált 850 eurós bérrel, ne találjon senkit”

- fejezte be Fico.

Cas.sk/para