Fico kész lemondani, egy feltétellel!

2018. március 14. - 19:12 | Belföld

Sajtótájékoztatót tarott a kormánykoalíciót alkotó három párt elnöke.

Fico kész lemondani, egy feltétellel!
Robert Fico (Fotó. SITA)

Robert Fico bejelentette, hogy kész lemondani a miniszterelnöki posztról, ha Andrej Kiska respektálja, hogy ez a koalíció folytatja a kormányzást. Hozzátette, ha Kiska ebbe belemegy, már holnap bemutathatják jelöltjüket a kormányfői posztra.

A koalíciós pártok elnökei tehát megegyeztek arról, hogy Robert Fico harmadik kormánya két év után befejezné, a koalíció ugyanakkor fennmaradhat, és egy új miniszterelnököt jelölnének, akit Andrej Kiskának kellene megbíznia a kormányalakítással.

Egyelőre nem árulták el a nevét, a SME információi szerint azonban Peter Pellegrini kormányalelnökről vagy pedig Peter Kažimír pénzügyminiszterről lehet szó.

Fico tulajdonképpen három feltételt szabott, de mindegyik egy irányba mutat: a Smer jelölné az új miniszterelnököt, Kiska respektálná a három párt koalíciós szerződését, illetve a 2016-os választások eredményét, mely hatékony többséget biztosít a koalíciónak.

Itt a teljes sajtótájékoztató:

Nem tudni, hogy Kiska belemegy-e ebbe, Fico viszont jelezte, csak abban az esetben nyújtja be lemondását, ha az államfő erre ígéretet tesz.

Fico szerint az előrehozott választások jelen helyzetben csak káoszt okoznának és destabilizálnák az országot.

"Fontos, hogy a jelenlegi koalíció továbbra is betöltse mandátumát, melyet a választóktól kapott. Szlovákia jó kondíciónak örvend, ami a jelenlegi kormánykoalíció érdeme. Ebből kifolyólag kötelességünk a továbbiakban is eleget tenni a választók akaratának, és nem átadni az országot az ellenzéki amatőröknek és szájhősöknek" - szögezte le Fico azzal, hogy ő ennek érdekében mindent megtesz.

A Híd országos tanácsának hétfői egésznapos tárgyalásán az a döntés született, hogy előrehozott választásokat akarnak, ellenkező esetben kilépnek a koalícióból. A kormány széleskörű átalakításába nem mentek bele, viszont most úgy tűnik, hogy egy Fico nélküli új kormány felállításába beleegyezhetnek.

Bugár Béla pártelnök a sajtótájékoztatón értékelte Fico döntését, egy ilyen változtatás pedig szerinte segíthet a kedélyek lecsillapításában. "Új kormány, új felelősség és annak folytatása, amit két éve elkezdtünk" - fogalmazott.

Nagyra tartja Fico lépését Andrej Danko SNS-vezér is. Közölte, hogy ugyan még neki is sokat kell tanulnia, de nem szeretné, ha az ellenzéki politikusok jelenlegi generációja venné át a kormányzást az országban.

Délután viszont a legvalószínűbb verzió még az volt, hogy előrehozott választások lehetnek júliusban vagy szeptemberben.

A Denník N koalíciós forrásból úgy tudja, Fico kora délután kínálta fel a lemondását koalíciós partnereinek, miközben délben még az SNS és a Híd is az előrehozott választások lehetőségeiről tárgyalt. Azt követően viszont a Híd elnöksége egyhangúlag jóváhagyta, hogy Fico távozása esetén a koalícióban maradnak.

Andrej Hrničiar, a parlament ex-sieťes, a Hídba visszatért alelnöke közölte, elfogadják a Híd elnökségének döntését, és a frakcióban maradnak.

"Tekintettel az új helyzet kialakulására az elnökség az országos tanács megbízásából a politikai szituáció eme megoldását jóváhagyta, és ezzel egyetértett a Híd párt teljes parlamenti frakciója is. Robert Fico lemondásával lehetőség nyílik az országban és atársadalomban uralkodó helyzet megnyugvására. Lehetőség nyílik egy új, megebízható kormány felállítására, egy új miniszterelnökkel az élén A Híd párt készen áll az ország jövőjéről folytatandó konstruktív vitára" - jelezte Debnár Klára, a Híd szóvivője.

Új kormány alakulása esetén új személyek kerülhetnek az egyes minisztériumok élére, a koalíciós pártok közti felosztásuk viszont vélhetően megmarad.

(Denník N/SME)