Fico is kikezdte a külügyminisztert, amiért Nagy-Britannia kockázatosnak minősítette Szlovákiát

2020. július 12. - 08:13 | Belföld

Robert Fico, a Smer elnöke szerint Ivan Korčok külügyminiszternek fontolóra kellene vennie a lemondását azt követően, hogy Nagy-Britannia a kockázatot jelentő országok listájára helyezte Szlovákiát.

Fico is kikezdte a külügyminisztert, amiért Nagy-Britannia kockázatosnak minősítette Szlovákiát
Fotó: TASR

„Ez a külügyminisztérium óriási kudarca, amiért a miniszternek el kellene gondolkodnia a lemondásán“ – jelentette ki Fico a szombati sajtótájékoztatóján. Emellett rámutatott arra, hogy Korčok ezzel kellemetlen procedúrák elé állította azt a több ezer embert, akik Szlovákiából Nagy-Britanniába szeretnének utazni.

Jelenleg, aki Szlovákiából be szeretne jutni Nagy-Britanniába, annak 14 napos karanténba kell vonulnia.

Fico továbbá tétlenséggel gyanúsította meg a külügyi tárcát, amely „ahelyett, hogy a helyzetet figyelné, Venezuelával foglalkozik“. Emellett felrótta Korčoknak azt is, hogy a külügyi politikában túlságosan nyugat felé orientálódik. „Azt hittük, hogy egy olyan fontos célállomást, mint Nagy-Britannia, a nap 24 órájában őrzünk“ – jegyezte meg Fico, aki fontosnak tartja kideríteni, miért került Szlovákia a kockázatot jelentő országok listájára. A Smer-elnök úgy véli, Nagy-Britannia nem hisz a szlovák kormánynak.

Hasonló véleményen van Juraj Blanár (Smer-SD), a parlament külügyi bizottságának elnöke, aki szerint a lista összeállításakor képtelenek voltak tájékoztatni a brit felet a szlovákiai helyzetről.

A külügyminisztérium határozottan elutasítja a Smer politikai indíttatású kritikáját. Azt, hogy Nagy-Britannia a kockázatot jelentő országok közé sorolta Szlovákiát, az ország járványügyi helyzetére tekintve a külügyi tárca nem tartja indokoltnak.

„Ezért a szlovák külügyminisztérium Londonban és Pozsonyban is azonnali intézkedéseket hajtott végre a brit álláspont újraértékelését illetően. A brit külügyi tárca biztosított afelől, hogy az ügyben minden tőlük telhetőt elkövetnek“

– áll a szlovák külügyminisztérium tájékoztatásában.

A tárca rámutatott, hogy továbbra sem javasolják az utazást Nagy-Britanniába, miután a szlovákiai járványügyi szakértők nem sorolták be a biztonságos országok közé.


TASR