Fico a kočneristák ügyvédjeként villog, politikai foglyokat lát a zárt ajtók mögött is

2021. február 12. - 08:56 | Belföld

Az ügyvédek előszeretettel panaszkodnak a hatóságok tétlenségére, de ha a rendőrség vagy az ügyészség valóban ölbe tett kézzel ülne, a vizsgálati fogságba rakott gyanúsítottakat ki kellene engedni. A tárgyalás előtti nyomozati szakasz nem nyilvános, ezért nem lehet magyarázkodni, mi történik éppen. 

Fico a kočneristák ügyvédjeként villog, politikai foglyokat lát a zárt ajtók mögött is
Fotó: TASR

Robert Fico exkormányfő hónapok óta hajtogatja, hogy

Igor Matovič kormánya alatt politikai foglyok kerültek a rácsok mögé, akik kínzásnak vannak kitéve, hogy megtörjenek, és az esetükben tétlenek a hatóságok. Ez a fajta duma azonban csak az érintett személyek ügyvédeinek szófordulata, aminek nincs sok köze a valósághoz.

A jogi képviselők ilyen érvelését az ellenzéki Smer elnöke is állandóan szajkózza, így kel védelmére Monika Jankovskának, a korábbi igazságügyi államtitkárnak, Dušan Kováčiknak, a speciális ügyészség levitézlett vezetőjének, vagy éppen Norbert Bödörnek, a minden lében kanál nyitrai oligarchának. De a politikus védelmére kelt Kajetán Kičurának is, az Állami Tartalékalap leváltott főnökének, akinek szabadon engedéséről éppen csütörtökön döntött az illetékes bíróság.

Kičura esete is rávilágít arra, hogy a bíróság éppenhogy szorgosan követi az előzetesbe dugott gyanúsítottak ügyét, hogy pontosan mit tesz a rendőrség és az ügyészség.

Jankovskáról gondoljanak bármit, de még mindig ártatlan - ezt a sületlenséget Fico február elején ejtette ki a száján, azt követően, hogy kiderült, a Marian Kočnerral korábban összejátszó smeres politikus a cellájában túladagolta magát szorongás elleni gyógyszerekkel. Fico valószínűleg megfeledkezett arról, hogy Jankovská novemberi vallomásáról, amikor is "Kočner majmocskája" részleges beismerő vallomást tett. De Fico megállíthatatlan, ha egykori embereiről van szó. Szerinte a nagy kérdés, hogy miként lehetséges, hogy az az exállamtitkár esetében az elmúlt 5 hónapban csak egy intézkedés történt. Fico figyelmen kívül hagyja, hogy

a bíróság éppen a közelmúltban utasította el Jankovská szabadon eresztését, mondván, a gyanúsított ténykedése szöges ellentétben állt a jogállamiság alapelveivel, szándékosan lefokozta a bíróság erkölcsi hitelét, továbbá a vagyoni helyzete sincs összehngabn a hivatalos jövedelmével. Mindezek ellenére a szabadon bocsátást elutasító bíró megjegyezte azt is, hogy a hatóságok nem végzik gyorsan a munkájukat, hiszen szeptembertől 2020 végéig mindössze 15 tanú tett az ügyben vallomást.

Jankovská tavaly március óta van vizsgálati fogságban, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a Vihar fedőnevű akció keretében vette őrizetbe.

A tárgyalás előtti nyomozati szakasz nem nyilvános, a nyomozók vagy az ügyészség képviselői nem állhatnak ki a kamerák elé, hogy elmondják, mit sikerült tenniük annak érdekében, hogy bebizonyítsák a gyanúsított bűnösségét. Ilyenkor csupán az ügyvédek szoktak szerepelni, és ők is általában csak azt szokták ismételgetni, hogy védencük ártatlan, illetve hogy nincs előrelépés az ügyükben. Ahogy azt éppen Fico is teszi, úton-útfélen.

Közben a hatóságok ebben a szakaszban a tanúk kihallgatására készülnek, hogy további bizonyítékokra tegyenek szert. Ilyenkor vonják be a szakértőket is a munkába, főleg a házkutatásokat követően, amikor mobiltelefonokat és számítógépeket foglalnak le. Ha gazdasági bűncselekményről van szó, az ilyen ügyekhez is szakértőt kell találni, ami szintén időigényes feladat. Ekkor lépnek kapcsolatba a hatóságok a gyanúsítottak pénzintézetével is, hogy a banktitoknak megfelelően járhassanak el.

Mindez kívülről nem látszódik, úgy tűnhet, mintha semmi sem történne. De ha ez valóban így lenne, akkor az illetékes bíróság ezt számonkérné a bűnüldöző szervektől.

(DenníkN)