Fico kommandós egységet hozott létre a szélsőségesek ellen

2017. február 1. - 12:36 | Belföld

Robert Fico kormányfő Robert Kaliňák belügyminiszterrel és Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitánnyal közös sajtótájékoztatón jelentették be szerdán, hogy új terroristaellenes kommandós egységet hoznak létre, amit szükség esetén a hazai szélsőségesek ellen is bevetnek.

Fico kommandós egységet hozott létre a szélsőségesek ellen
Fotó: TASR

A kormányfő a sajtótájékoztatón kijelentette, alábecsültük a szélsőséges eszmék és a fasizmus terjedésének veszélyét. „A szociális hálókon nincsenek szabályok. A szavak itt már nem elegendőek, erővel kell fellépni“ – jelentette ki Fico.

A Nemzeti Terrorellenes Alakulat a Nemzeti Bűnüldözési Hivatalon (NAKA) belül fog működni.

Az alakulatnak várhatóan több mint száz tagja lesz – közülük páran már részt is vettek a szerdai sajtótájékoztatón.

Robert Kaliňák belügyminiszter úgy fogalmazott, mindent feltételt biztosítani fognak az elit alakulat számára, hogy az akadálymentesen végezhesse a munkáját.

Fico hangsúlyozta, a holokauszt megtagadásának és a fasiszta eszmék dicsőítésének nincs helye a demokráciában. “A fasiszták köztünk vannak, zöld trikókban masíroznak a vonatokon. A rendről beszélnek, közben pedig csak az ideológiát hirdetik, melynek szellemében korábban több szlovákiai települést is kiirtottak” – húzta alá Fico.


TASR/para