Fico kutyák elé vetette a külügyminiszterét!

Az igaz, hogy a Híd nagyon bátran tartózkodott az ENSZ migrációs paktumának el nem fogadásakor, és az is igaz, hogy ha az ötletközpont Danko agyában nem szabadul el az utóbbi hetekben-hónapokban, akkor valamivel kevésbé bűzlik a belpolitikai légkör, de Lajčák lemondása akkor is egy személy felelőssége.

Fico kutyák elé vetette a külügyminiszterét!
Fotó: TASR

Ezt a személyt úgy hívják: Robert Fico.

Gyakorlatilag kutyák elé vetette a külügyminiszterét. Nemrég még államfőt akart csinálni belőle. Csakhogy a szorgalmas Lajčák inkább maradt volna a kaptafánál, amelynél hosszú diplomáciai karriert építhetett volna, míg egy államfő gyakorlatilag két időszak után elkopik.

Közben Fico körül darabokra hullik a pártja. Nem maradt hát sok lehetősége, mint beszállni a mingránscirkuszba. Ha Fico körül fogy a pártja, akkor Lajčák körül, aki nem is tagja a Smernek, simán elfogyhatott a levegő, s mire felfogta, hogy nincs szükség a szakértelmére (mert nem az ország érdekei a fontosak Ficonak) és akár nemzetárulóvá kikiáltva is feláldozható, már fel is áldozták. Mint a nemzet árulóját.

Ficonak menekülő útvonal kellett. Most lett kettő. Valamelyik csak bejön neki.

1. Beül a külügyminiszteri székbe (ha Bugár hagyja) és onnan kiváló pozícióból a totális populizmus felé taszajtva az országot beleugatja magát a következő választások legvéresebb szájú nyertes kormányába. Magyarán addig riogatja a lakosságot, míg az a nemzet megvédőjeként meg fogja választani, s ehhez semmi sem lesz neki drága.

2. Ha nem ülhet bele most ebbe a székbe, akkor is tovább játszik a migránskártyával, egyre hülyébb helyzetekbe hozza Bugárt és Dankót, s mire utóbbiak észbe kapnak, amikor a legjobbak lesznek a Smer preferenciái, akkor szétveri a koalíciót és megnyeri az előre hozott választásokat.

Új helyzetet teremt magának, új Smert farag a maradékból. Eddig még mindig fekete özvegyként viselkedett a koalícióiban – erre korábban már figyelmeztettünk –, miért lenne most másként. Dankonak sincsenek skrupulusai, valamilyen szinten túléli, de a Híd kompromisszumképessége ellenére nagy eséllyel nem lesz parlamenti tényező, hiszen

1. nem lépett ki, amikor még lehetett, amikor még az ellenzék szóba állt volna vele,

2. valamennyire mégiscsak polkorrekt párt, így nem szállhat le az őrjöngő populizmus legmocskosabb bugyraiba, tehát nem szerez új választókat, miközben a régieket sorra veszti el.

Fico lehetett volna az egyetlen ember, aki keménykezű pártelnökként, egyetlen utasítással megvédhette volna Lajčákot.

Csakhogy Lajčák összeférhetetlenné vált Fico érdekeivel. Az más kérdés, hogy Fico érdekei összeférhetetlenek Szlovákia érdekeivel, hiszen Fico az összes eddigi nyugatpárti kijelentésével ellentétben mindig is a kelet felé szeretett volna nyitni, s most ehhez hatékony támogatásra lelhet itthon és a V4-eknél.

Max a lengyeleknél nem, de a populizmus és illiberalizmus terén megtalálják a közös nevezőt. Ahogyan az ősellenség Magyarországgal is, amely lassan visszaér a 20. sz. húszas éveibe – van cenzúra, kizárólag párthűségtől függ a boldogulás, a nemzet, azaz Fidesz árulóit, valamint a másokat nyíltan lehet és kell feljelentgetni, sőt fizikailag támadni az utcán stb. – várhatjuk az első új keletű numerus clausust.

Tehát nem is Lajčák itt a nemzet és a demokrácia elárulója, hanem Fico.

Ez tehát csak majdnem rekviem egy Lajčák-féle külpolitikáért. Inkább nem formális gyászbeszéd egy ország valaha épülő demokráciája felett. Amely még nincs a sírban, sőt kómában sem, de a diagnózis már megvan. És ugyanolyan, mint amilyenre sokkal erősebb és demokratikusabbnak vélt európai országok sem találtak eddig gyógyszert.

Nincs ok az optimizmusra.