„Fico a mi főnökünk” – írta Kočner Bödörnek!

2019. szeptember 18. - 18:59 | Belföld

A Denník N szerdán újabb részleteket közölt a Kuciak-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Marian Kočner Threema-üzeneteiből – ezúttal azok közül, amelyeket a nyitrai vállalkozóval, Norbert Bödörrel váltott.

„Fico a mi főnökünk” – írta Kočner Bödörnek!
Fotó: TASR (archív)

Az üzenetekből kiderül, hogy Kočner és Bödör is kapcsolatban állhatott a korábbi kormányfővel, Robert Ficóval (Smer), valamint az egykori belügyminiszterrel, Robert Kaliňákkal (Smer) is.

Ficót egymás közt egyenesen a saját főnöküknek nevezték.

A Kočner és Bödör közti kommunikáció, amely a rendőrség birtokába jutott, 2017 szeptemberétől 2018 májusáig zajlott, tehát magába foglalja a Kuciak-gyilkosság előtti és utáni időszakot is. Az üzenetváltások akkor értek véget, amikor Kočnert letartóztatták.

A Denník N szerint 2017 novemberében arról írkodtak, hogy elégedetlenek Jaromír Čižnár főügyésszel, Kočner ugyanis attól tartott, hogy lecsukatja őt.

Kočnernek korántsem volt mindegy, hogy ki van a Főügyészség élén, Dobroslav Trnka távozása után ugyanis a keze már nem ért el a vezetőségéig. Trnka félreállítását, illetve Štefan Harabint is „a főnök legnagyobb hibáinak” nevezte. Ezekről többször is írt Bödörnek és Zsuzsovának, az utóbbinak küldött üzenetekből pedig már nyilvánvaló, hogy kire is gondolt, amikor a főnökről ír, neki ugyanis már Fico hibáit emlegeti...

Az üzenetek alapján Kočner és Bödör egymás közt csak haverként emlegették Tibor Gašpar korábbi rendőrfőnököt, aki nem mellesleg Bödör rokona, és vele kapcsolatban felmerült annak a gyanúja is, hogy információkat szivárogtatott újságírókról és ügyészekről a rendőrségi adatbázisok alapján.

Arról, hogy Robert Fico lehetett Kočnerék „főnöke”, további üzenetek is tanúskodnak. 2018. január 25-én Bödör megkérdezte Kočnertől, hogy tud-e valakit, aki közel áll az Alkotmánybíróság elnökéhez, Ivetta Macejkovához.

„A főnök” – válaszolta Kočner.

„Milyen főnök?” – kérdezte Bödör.

„A miénk. RF” – felelte Kočner.

A beszélgetésből nem derül ki, hogy Bödör miért érdeklődött Macejková felől.

A Denník N megkérdezte Robert Ficót, hogy milyen kapcsolatban áll Norbert Bödörrel, illetve miért hívták őt egymás közt főnöknek, a Smer elnöke azonban nem válaszolt.

A kommunikáció alapján Kočner enyhén szólva csalódott volt, miután kiderült, hogy Peter Pellegrini váltja Robert Ficót a miniszterelnöki székben. Ezt írta Bödörnek: „Pele, a Smernek vége. Az utca folytatja. Semmit nem oldottak meg. Kíváncsi vagyok, ki fog rádtámadni elsőként. Úgy gondolom, hogy Lučanský lesz az, én is befejezem a Smerrel, nincs értelme” – írta Kočner, Pellegriniről pedig vulgárisan írt a Threemában.

A Kočner-Bödör páros a lap szerint azt akarta, hogy a „haver”, Tibor Gašpar legyen az új belügyminiszter.

„Denisa gyenge, mint a tea” – írta Kočner, miután megtudták, hogy Denisa Saková veszi át a belügyminisztériumot Robert Kaliňáktól.

Az üzenetekből az is kiderül, hogy Kočner és Bödör találkozót akartak szervezni Sakovával. „Várom, hogy Denisa felhívjon” – írta Bödör.

A nyitra vállalkozó nem sokkal később arra panaszkodott, hogy Saková azt mondta a „havernak”, hogy nem tudja, lehet-e a tanácsadója, és a belügyminiszternek megvannak a saját nevei azzal kapcsolatban, hogy ki legyen a rendőrfőkapitány. Saková ezután be is jelentette, hogy Milan Lučanský lesz az új rendőrfőnök, Tibor Gašpar pedig a tanácsadója lett, de csak idén januárig.

Saková a Denník N megkeresésére közölte, nem találkozott Bödörrel, és kizárólag a saját döntése alapján nevezte ki a rendőrfőkapitányt.

Bödör üzeneteiből az is kiderül, hogy kapcsolatban állhatott, Robert Kaliňákkal. „Csak pénteken leszek Kalival, mert holnap este keletre megy és csak pénteken jön vissza. A haverral. De megmondom a havernak, hogy személyesen vegye át vele” – írta Bödör 2018 februárjában. Hasonlóan írt 2018 áprilisában is: „Kali elment, de szerdán felteszem neki a kérdést.”

Kaliňák nem reagált a Denník N megkeresésére. Norbert Bödör jogi képviselője, Adrián Kucek azt mondta a lap érdeklődésére, hogy ennek a bizonyos beszélgetésnek a valódiságát nem ellenőrizték. Az ügyvéd hozzátette, kliense ismer politikusokat különféle politikai pártokból, de ezeket a kapcsolatokat nem fogják konkretizálni, ezekkel az információkkal ugyanis visszaélnek és manipulálják őket.


(Denník N)