Fico nem zárta ki, hogy Lajčák lenne a Smer elnökjelöltje

2018. december 9. - 13:44 | Belföld

A Smer elnökének elmondása szerint már megvan a párt elnökjelöltje – a nevét azonban nem akarta elárulni.

„Az egyetlen, amit levonhatnak az egészből, hogy én nem jelöltetem magam“ – így reagált Robert Fico arra a kérdésre, hogy a jövő évi elnökválasztáson Miroslav Lajčák külügyminiszter lesz-e a párt jelöltje.

Az egykori miniszterelnök nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a párt újfent megpróbálná meggyőzni a külügyminisztert, hogy szálljon harcba az elnöki pozícióért. A Smer jelöltjének nevét azonban titokban tartja Fico.

Öt évvel ezelőtt a Smer nem titkolózott a jelölt kilétét illetően – már 2013 októberében Fico hivatalosan bejelentette, hogy indul az elnöki székért. Fico végül a második körben szenvedett vereséget Andrej Kiskával szemben.

Lajčákot már hónapok óta próbálják meggyőzni, hogy induljon az elnöki posztért, a felmérések szerint ugyanis egyértelműen az esélyesek közé tartozik. A külügyminiszter azonban többször is kijelentette, hogy az ő helye a diplomáciában van.

Mint ismert, november végén 90 képviselő, azaz alkotmányos többség szavazta meg a törvényhozásban azt az SNS-es határozatot, ami elutasítja a külügyminiszter által támogatott, az ENSZ által kidolgozott migrációs egyezményt. Miroslav Lajčák már több ízben jelezte, ha a parlament elfogadja ezt a nemzetközi dokumentumot földbe döngölő, Andrej Dankóék által kidolgozott javaslatot, nincs maradása a végrehajtó hatalomban.

Lajčák ezt követően be is nyújtotta lemondását, néhány nappal később azonban Robert Fico és Peter Pellegrini kormányfő rá tudta őt beszélni a maradásra.

aktuality.sk/para