Fico szerdán dönt a Smer jelöltlistájáról

2019. november 25. - 21:31 | Belföld

Feltehetően szerdán dönt a Smer-SD a képviselőjelölt-listája összetételéről – jelentette be Robert Fico pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján.

Fico szerdán dönt a Smer jelöltlistájáról
Fotó: TASR

Mint mondta, szerdán összeül a párt elnöksége, ott ismerteti a jelöltlista összetételére vonatkozó javaslatát. Megerősítette, hogy Peter Pellegrini kormányfő, a párt alelnöke lesz a listavezető, és biztosan szerepelni fog rajta Ľuboš Blaha, a párt parlamenti képviselője.

Fico annyit árult el, hogy a listát most másképpen állítják össze, mint a korábbi választások alkalmával, és jóval előbbre kerülnek rajta azok a személyek, akik hasznosabbak a párt számára, példaként Erik Tomášt említette. Azt nem árulta el, hogy Martin Glváč, a párt alelnöke, aki nemrég lemondott a parlament alelnöki posztjáról, rajta lesz-e a listán.

A Smer-SD elnöke hozzátette, a jelöltek között lesznek polgármesterek, elismert egyetemi tanárok, valamint jól bevált párttagok, akik már bizonyítottak.

A Smer-SD alapszabálya szerint a jelöltlistát a pártelnök terjeszti elő, Fico bejelentette, hogy a pártban uralkodó hangulatot figyelembe véve fogja azt megtanácskozni az elnökség tagjaival.

Elmondása szerint a fő cél továbbra is a szociális állam megvédése, a vállalkozóknak azt üzente, hogy a szociális intézkedéseket tekintve a Smer-SD-nek nincs hova hátrálnia, és minden eddig elért eredményt meg fog védeni.

Hozzátette, hogy pártja stabilitást és professzionális hozzáállást kínál, majd az ellenzéki pártokat bírálta, mondván, képtelenek a megegyezésre. „Tudomásul vesszük, hogy az ellenzék tulajdonképpen semmiben nem egyezett meg, és egy hihetetlen, hétpárti tákolmány akar alternatívát felkínálni az országnak” - jelentette ki Fico. Hozzátette, hogy ez az alternatíva a Smer-SD-vel szembeni ellenszenvre épül, de a kormányzáshoz ez kevés.

Fico egyes ellenzéki kampányígéreteket konkrétan is bírált, megemlítve korábbi egészségügyi miniszterét, Tomáš Druckert, aki azóta megalapította a Dobrá voľba pártot, valamint Richard Sulíkot, az SaS, és Andrej Kiskát, a Za ľudí elnökét.


TASR