Fico szerint Čaputová átverte az embereket

2023. január 19. - 13:06 | Belföld

Robert Fico, az ellenzéki Smer elnöke szerint a három legfőbb közjogi méltóságnak részt kell vennie a hétvégén esedékes népszavazáson, hogy tiszteletet mutassanak annak intézményével, valamint az emberekkel szemben is. Szerinte ez az egyetlen út vezet az előrehozott választásokhoz, mivel a parlamentben nincs meg az akart az alkotmánymódosításra és a határidő egyeztetésére. Rámutatott, hogy a népszavazás sikeressége esetén már júniusban megrendezhető lehetne az előrehozott választás, ugyanis jóváhagyásához elég lenne csak 76 szavazat a parlamentben, nem pedig 90.

Fico szerint Čaputová átverte az embereket
Fotó: TASR

„A három legfőbb közjogi méltóság köteles a népszavazás iránti tiszteletet és megbecsülést tanúsítani” – jelentette ki Fico, aki szerint ez a közvetlen demokrácia legmagasabb formája. A köztársasági elnöknek, a házelnöknek és a miniszterelnöknek azt üzente: „hagyjanak fel a nevetséges játékokkal és menjenek el a népszavazásra”.

A Smer elnöke szerint a köztársasági elnök átverte az embereket. Elmondása szerint nemrégiben kijelentette, hogy ha január 31-ig nem változtatják meg az alkotmányt és június végéig nem írják ki az előrehozott választásokat, akkor átveszi az irányítást, és szakértői kormányt nevez ki. Szerdán viszont kijelentette, hogy tiszteletben tartja a választások szeptemberi időpontját, Fico szerint pedig ez azt jelenti, hogy egy „működésképtelen, szétesett kormányt fog respektálni”.

Rámutatott továbbá, hogy a koalíció szerdán sem tudott megegyezni semmiben, és továbbra sem tudni, mi legyen az előrehozott választáshoz szükséges alkotmánymódosítás tartalma. „Elképzelésük sincs, hogy mikor kellene rendezni. Csupán beköptek az éterbe egy időpontot” – jegyezte meg Fico, aki szerint az alkotmánymódosítással kapcsolatban a koalíció vagy elfogadhatatlan feltételeket szab, vagy olyan állapotot hoz létre, amelynek köszönhetően nem lehet elérni a szavazatok többségét. Fico szerint a Smer továbbra is kitart az előrehozott választások júniusi időpontja mellett, illetve amellett is, hogy azt népszavazás által is el lehessen érni.

A Smer elnöke Richard Sulík, az SaS elnökének kijelentését is bírálta, miszerint azért is jó lenne a szeptemberi rendezés, mivel addig a bűnüldöző szervek le tudnak zárni bizonyos ügyeket.


TASR/para