Fico szerint káosz uralkodik Szlovákiában, és a köztársasági elnök a felelős az egészért

2023. január 5. - 13:41 | Belföld

Robert Fico, a Smer elnöke szerint elfogadhatatlan Szlovákia jelenlegi állapota, ezért felszólította az embereket, hogy vegyenek részt a január 21-én esedékes, az előrehozott választásokkal kapcsolatos népszavazáson. Rámutatott, hogy a parlament nem szavazott bizalmat a kormánynak, szerinte az országban káosz uralkodik.

Fico szerint káosz uralkodik Szlovákiában, és a köztársasági elnök a felelős az egészért
Fotó: TASR

„A népszavazás szlovák, legitim, az állam működéséhez nélkülözhetetlen, mivel a következő parlamenti választások utáni összes többi kormányra is meghatározza a szabályokat” – jelentette ki Fico, majd hozzátette: a környéken mi vagyunk az egyetlen ország, amely képtelen előrehozott választásokat előidézni.

Rámutatott továbbá az aktuális politikai helyzetre. Állítása szerint a köztársasági elnök a jelenlegi helyzetbe juttatta Szlovákiát azzal, hogy meghiúsította az előző népszavazást, az Alkotmánybírósághoz fordult, és olyan állapotot idézett elő, amely szerint alkotmánymódosítás nélkül nem lehet előrehozott választásokat rendezni.

Fico szerint sem az államfő, sem a „szétesett kormánykoalíció” nem akar előrehozott választásokat. Úgy véli, hogy mindenki abban bízik, hogy a népszavazás sikertelen lesz, és, hogy a parlament nem fogadja el az alkotmánymódosítást. Megjegyezte, hogy a koalíciónak vélhetően szüksége van a soron következő parlamenti választásokig hátralévő egy évre, hogy befejezze a bizniszeit és „bezárja az ellenzéket”. Fico szerint, ha a népszavazás sikertelen lesz, „2024-ig káosznak leszünk kitéve”.

A Smer elnöke elutasítja azokat az állításokat, miszerint a népszavazás a Smer pártprogramja lenne. Felrója továbbá a köztársasági elnöknek és az ország többi képviselőjének, hogy nem szólítják fel az embereket a népszavazáson való részvételre. „A mi népszavazásunk közös, szlovák és legitim. Ez nem ideológiai téma, ami a Smer-SD pártprogramját érintené” – jelentette ki.


TASR/para