Fico ügyvédei feljelentést tettek a Legfelsőbb Bíróság bírái ellen

2022. január 10. - 12:44 | Belföld

Marek Para és Pavol Gašpar ügyvédek büntetőfeljelentést tettek a Főügyészségen a Legfelsőbb Bíróság egyes bírái ellen a gyanú miatt, hogy akadályozzák az Alkotmánybíróság döntését.

Fico ügyvédei feljelentést tettek a Legfelsőbb Bíróság bírái ellen
Robert Fico (Fotó: TASR)

Ezt Para és Gašpar a Robert Ficóval (Smer-SD) közösen tartott sajtótájékoztatón jelentették be hétfőn.

Fico szavai szerint az Alkotmánybíróság döntése értelmében megsértették a jelenleg őrizetben lévő Norbert Bödör alkotmányos és emberi jogait.

Para kifejtette, hogy a büntetőfeljelentés Pavel Farkaš és Martina Zeleňáková bírókra vonatkozik. Hozzátette, a Legfelsőbb Bíróság elnökének, Ján Šikutának is indítványt küldtek a jogorvoslat intézésére. Az ügyvéd szerint az Alkotmánybíróság a döntése által ugyan közvetlen módon nem engedte szabadon Bödört, de egyértelműen semmissé tette az első- és másodfokú bírósági határozatokat. Kiemelte, az Alkotmánybíróság kimondta, hogy megközelítőleg öt hónapja nem teljesültek a fogva tartás jogi feltételei, éppen ezért a törvény értelmében nem lát más lehetőséget, mint a gyanúsított szabadlábra helyezése. Továbbra is kitart amellett, hogy Norbert Bödör ügye csak közvetett bizonyítékokon alapul.

Pavol Gašpar, az egykori országos rendőrfőkapitány, Tibor Gašpar fia szerint az Alkotmánybíróság a döntésével azt üzente a Legfelsőbb Bíróság szenátusának, hogy lépniük kell, ez azonban nem történt meg. Az ügyvéd szerint az erről szóló határozatot december 23-án kézbesítették a Legfelsőbb Bíróságnak.

Fico ennek kapcsán kijelentette, hogy a büntetőjoggal való visszaélés rendszeréről van szó. Kiemelte, hogy az Alkotmánybíróság alapvető jogsértést állapított meg Bödör fogva tartása kapcsán, ezért helyénvalónak tartja, hogy az ügyvédek konkrét bírák ellen tettek feljelentést. A Smer elnöke hangsúlyozta, hogy alaposan meg kell vizsgálni felelősségük mértékét, akár véletlen egybeesésről, akár szándékosságról van szó.

Nobert Bödör az úgynevezett Állattenyésztő (Dobytkár) ügy gyanúsítottja, amely Szlovákia történetének eddigi legnagyobb korrupciós ügye, 10 millió euró felett jár a kifizetett kenőpénzek összege, amit a rendőrségnek eddig sikerült feltárnia.


(TASR/para)