Fico visszatért, és mindenkinek beolvasott, még maszkot sem tett a szája elé

2020. május 26. - 12:57 | Belföld

Támadásba lendült kedden Robert Fico, a Smer elnöke. Bírálta a jelenlegi kormányt, beszólt a szakszervezeteknek és a nyugdíjasok szervezetének, és üzent pártbeli ellenfeleinek is, elsősorban Peter Pellegrininek, aki már megkezdte kampányát. Esze ágában sincs visszavonulni.

Robert Fico
Fotó: TASR

Változást akar a Smer politikájában, saját magán is változtatna, de a politikai életből nem akar távozni. Ez derült ki Robert Fico keddi sajtótájékoztatójából, amelyen védőmaszk nélkül jelent meg ő és a szóvivője is. Az őt figyelmeztető újságíróknak azt javasolta, hogy jelentsék fel. A Smer belső ügyeiről nem akart beszélni, nem reagált Peter Pellegrini napokban indított reklámkampányára sem.

„A Smer túl komoly téma ahhoz, hogy egy mediális verekedés tárgya legyen” - jelentette ki Ronert Fico a keddi sajtótájékoztatóján. A volt kormányfő már hetek óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, miközben több regionális szervezet képviselője is arról beszél, hogy a párt vezetésében változásra van szükség. A Peter Pellegrini bázisának számító besztercebányai smeresek levélben álltak ki mellette: a párt megyei képviselői bejelentették, hogy távoznak a pártból, ha nem Pellegrini lesz az elnöke. Az utóbbi napokban kiállt Pellegrini mellett – és ezzel közvetve Fico ellen – Richard Raši, a párt kassai erős embere.

Most Fico bejelentette, hogy kész a változásra, de úgy látszik, távozni nem akar.

„Kész vagyok megváltoztatni a viselkedési mintámat, nem mondom, hogy az újságírókkal szemben, de a politikusi viselkedési mintát” - jelentette ki Fico.

Elismerte, hogy új emberekre van szüksége a pártnak, de valószínűleg nem Pellegrinire gondolt.

„Természetesen fáradtak, tépettek vagyunk, új harcosokra van szükségünk, nem elméleti emberekre, nem kávéházi entellektüelekre” - jelentette ki a Smer elnöke.

Fico szerint a Smer marad baloldali, antifasiszta és Európa-párti politikai tömörülés marad. Keményen bírálta a jelenlegi kormánypártokat is, amelyek szerinte elrontották a válság elleni védekezést.

Már a szakszervezet sem a régi...

És közvetve beszólt a Smer korábbi partnereinek, a szakszervezeteknek és a nyugdíjasok szervezetének is. Az előbbit azért bírálta, mert hajlandó lenne egyezkedni a minimálbér összegéről, pedig annak Fico szerint 2021-ben 653 euróra kellene emelkednie. Fico azt is kifogásolta, hogy felmerült a munka törvénykönyvének rugalmasabbá tétele, ami a Smer elnöke szerint egyenlő lenne azzal, hogy az alkalmazottakat könnyebb lesz elbocsájtani.

A nyugdíjasok szervezete a napokban Boris Kollárral (Sme rodina), a parlament elnökével írt alá együttműködési megállapodást, valószínűleg ez az, ami Robert Ficónak nem tetszik. A megállapodást akkor írták alá, amikor a koalíció fontolgatja, hogy idén, a gazdaság és az államháztartás helyzetére való tekintettel nem fizeti ki a 13. nyugdíjat. Fico szerint azonban a gazdaságot jó állapotban vette át a jelenlegi kormány, csak elrontotta a gazdasági intézkedéseket, ezért nincs pénze a 13. nyugdíj kifizetésére.

Maszk nélkül, de a lakásáról nem

Azt nem hajlandó elárulni, hogy hol lakik, miután kiköltözött az adócsalásért elítélt Ladislav Bašternák tulajdonában lévő lakóparkból. „Akkor kérdezzék, hogy hol lakom, ha olyan információjuk lesz, hogy olyan házat vettem, vagy olyan lakbért fizetek, amire nincs pénzem” - válaszolta a Sme kérdésére. A sajtótájékoztatóra védőmaszk nélkül érkezett ő és a szóvivője is. Szerinte elég, ha betartja a kétméteres védőtávolságot. „Akkor jelentsen fel a rendőrségen, tegyenek rám bilincset és zárjanak be. Vegyük már észre magunkat végre! Buborékot csinálunk valamiből, ami nem egészen úgy van” - mondta Fico a koronavírus-járványról.

- lpj -

Címkék: Robert Fico, Smer