Fico vödröcskéje, Kiska lapátkája, avagy a főügyész mint kellemetlen tanú

Nos, a napokban olyan élményekben részesített a szlovák egészségügy, hogy szeretteim egészsége és élete védelmében inkább valami teljesen más, lazább, könnyedebb témához szólok hozzá:

Adott egy kormányfő, aki hónapokkal az államfő adóbotrányának kitörése előtt többek előtt már említette a későbbi kázust, ráadásul előre levont konzekvenciákkal. Ez, ugye, felveti azon kérdéseket:

1. Vajon honnan tudhatott egy majdani ügyről legálisan? (Azt, hogy az elnök önmaga jelentette fel nála saját magát, szerintem az ovisok sem fogják elhinni neki, még a szlovák politika többszörösen körbevizelt homokozójában sem.)

2. Miért nem tett büntető feljelentést, ha korábban tudott egy bűntényről vagy szabálysértésről, mint az azt kivizsgálni hivatott szervek?

Adott a Transparency International egy magas beosztású alkalmazottja, aki a tévé élő adásában hozta mindezt nyilvánosságra pár szinte mellékesen, de tudatosan elejtett mondatában.

Adott egy belügyminiszter, aki a még le nem zárt, illetve a Főügyészség által ki nem vizsgált ügyet saját pozíciójából kommentálja, s adócsalónak nevezi a köztársasági elnököt. Ebben a saját pozíciójábólon van a hangsúly.

Adott egy államelnök, aki vagy olyanok előtt beszélt cége adóügyeiről, akikkel normális ember a telefonszámát, de még a cipőméretét sem osztja meg, és főleg nem mondja ki az „igen”, „én” és „elkövettem” szavakat semmilyen szövegkörnyezetben (pedig a belügyminiszter röptetési tervére is ráfaragott már), vagy pedig zavarosan, félreérthetően fogalmazva olyan helyzetbe hozta magát, hogy valakik azt állíthatják, beszélt cége adóügyeiről… (Magyarul szóba állt Ficoval.)

Adott egy főügyész, akit a mindent halló kormányfő szerint a köztársasági elnök befolyásolni akart adóügye elrendezése érdekében. Na, ez a főügyész ugyan némileg másképpen emlékszik a részletekre, mint az elnök, de mindenesetre 1. megszólalt, pedig nem volt erre kényszeríthető, 2. s bár nem állt teljes mellszélességgel az államfő oldalára, cáfolni merte a kormányfőt (értsd hazugságon kapta, pedig nem volt erre kényszeríthető).

Mindez nem valamely Duna menti lovas színház következő operettjének balettvázlata – noha bizonyára születhetne ebből zenés, pacitáncoltató giccsprodukció is megfelelő közönségigény esetén –, hanem a szlovák politikai realitás: Fico elkezdte előkészíteni magának a következő elnökválasztási vagy pedig bármely választási kampány terepét.

Hogy ki mire talál, gyárt vagy gyártat bizonyítékot, azt majd még meglátjuk.

A tények és konklúziók azonban önmagukban is beszédesek:

1. Mindenféle tagadás ellenére igenis szivárogtat valaki és ebből a kormányfőnek származhat rövid távon politikai haszna. Aki szivárogtat, politikai megrendelésre teszi és olyan helyen ül, ahonnan szivárogtatni működő demokráciában súlyos bűncselekmény. És nemzetbiztonsági kérdés.

2. Fico addig nem tündökölhet semmiféle erkölcsi piedesztálon, amíg Kiskából valaki politikai és erkölcsi hullát nem csinál, egész egyszerűen azért, mert utóbbinak minden hibájával együtt sokkal nagyobb a természetes autoritása, mint Ficónak minden pozitívumával (?, na, oké, Kotleba pölö rosszabb annyival, amennyivel primitívebb…) együtt.

3. Az eddig valamiért Fico embereként elkönyvelt főügyész visszavonhatatlanul elkezdte építeni autonóm imidzsét (vagy hiszünk ebben a függetlenségben, elvégre közvetve lehazugozta a kormányfőt, vagy csak jól megrendezett színháznak tekintjük, kinek-kinek a fantáziájára bízom).

4. Kiskát ellenlábasai eljuttatták arra a szintre, amelyen csak akkor fogja tudni teljesen megtisztítani a nevét, ha kipakolja az asztalra a bocsánatkérések mellé a komplett könyvelést. Ez mondjuk a Fico-Bašternák-ügyet elnézve tényleg nem igazságos, nem is arányos, de aki államfőnek áll Szlovákiában, az legalább akkora életveszélyben van (és ezt előre tudhatja), mint aki tekintet nélkül Szlovákia egészségügyének mostani állapotára egyszerűen és naivan meg mer betegedni (és ezt előre nem tudhatta).