Ficoék üzenik Kiskának: 2018 nem egyenlő 1998-cal!

2018. december 17. - 10:50 | Belföld

Robert Fico (Smer-SD) távozása a kormány éléről az ő személyes döntése volt, melyet azért hozott, hogy megmentse a jelenlegi kormánykoalíciót. A Smer-SD elnöke ezzel Andrej Kiska államfő kijelentésére reagált, aki a 2018-as évet 1998-hoz hasonlította. Ebben az évben bukott meg Vladimír Mečiar kormánya.

Ficoék üzenik Kiskának: 2018 nem egyenlő 1998-cal!
Robert Fico december 8-án, a Smer-SD trencséni kongresszusán (Fotó: TASR/Radovan Stoklasa)

„Szeretnénk emlékeztetni Andrej Kiskát, hogy Robert Fico személyes döntést hozott annak érdekében, hogy megmentse a jelenlegi kormánykoalíciót, ugyanakkor pedig továbbra is a legerősebb szlovákiai politikai párt elnöke”

– tolmácsolta a pártelnök álláspontját Ján Mažgút, a Smer-SD szóvivője. A Fico vezette párt nyilatkozatában sajnálatát fejezte ki, amiért az elnök az adventi időszakban egymáshoz hasonlította a két évet és az ekkor történt eseményeket.

Az államfő vasárnap (december 17.) a TA3 hírtelevízió közéleti műsorában az idei évet értékelve elmondta: a politikai eseményeket az 1998-as év eseményeihez lehetne hasonlítani.

„Év elején még mindannyian azt vártuk, hogy 2018 elsősorban a megemlékezések éve lesz. Sajnos a valóság más volt. Ján Kuciak és Martina Kušnírová halála teljesen megváltoztatta 2018-at. És ez az év történelmi szempontból valószínűleg 1998-hoz áll közel”

– állapította meg Kiska.

Az elnök úgy véli, hogy az országnak és az állampolgároknak 1998-ban és 2018-ban is a demokrácia alapelveiért, a tisztességért és az igazságosságért kellett harcolniuk. „1998-ban véget ért Vladimír Mečiar kormányzása, 2018-at pedig azzal fogják összekötni, hogy ekkor ért véget Robert Fico kormányzása” – hangsúlyozta a köztársasági elnök, aki szerint az állampolgárok a politikusok magatartására és az ország vezetésére reagálva megmutatták, hogy a tűréshatáruk véges.

(TASR)