FIFA - Újabb vizsgálat Joseph Blatter ellen

2016. szeptember 10. - 14:22 | Sport

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága pénteken ismét vizsgálatot indított a szervezet korábbi elnökével, Joseph Blatterrel szemben.

A 80 éves Blatter, valamint a Jérome Valcke korábbi főtitkár és a Markus Kattner egykori pénzügyi igazgató ellen indított eljárás vesztegetés és korrupció gyanújával indult, és a három sportvezető által fizetésként és prémiumként felvett pénzösszegek ellenőrzését célozza.

Az etikai vizsgálótestület szerint mindhárman elfogadtak bizonyos ajándékokat és egyéb előnyöket, továbbá összeférhetetlenséggel vádolják őket, Kattnert pedig titoktartási kötelezettség megszegésével is.

A FIFA júniusi belső vizsgálata megállapította, hogy a három vezető tisztségviselő összehangolt munkával összesen 79 millió svájci frankot vett fel öt év alatt. Blatter 12 millió frankos bónuszt kapott a 2014-es brazíliai világbajnokság után, a 2015 és 2019 közötti elnöki ciklusa végén pedig további 12 millió járt volna neki a szerződése szerint. Valcke 10 millió dollárt vett fel a két évvel ezelőtti vb-t követően, a 2018-as oroszországi világbajnokság után pedig újabb 11 milliót kapott volna.

Kattner szerződését újrafogalmazták 2015 májusában, egy nappal azután, hogy amerikai és svájci szövetségi nyomozók razziát tartottak egy zürichi luxusszállodában a FIFA kongresszusa előtt. Új, 2023-ig szóló megállapodása extra záradékokat tartalmazott.

Joseph Blattert - aki 1998 és 2015 között irányította a FIFA-t - korábban hat évre eltiltották a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől, ám ez egyelőre nem tekinthető véglegesnek, mert fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS). Valcke tíz évre szóló eltiltást kapott - de az ő ügye is a CAS előtt van -, ellenük a svájci szövetségi ügyészség büntetőeljárást folytat egy szélesebb vizsgálat részeként.

A FIFA etikai bizottsága a szervezet korábbi alelnökét, Jeffrey Webbet egymillió svájci frankra büntette és élethosszig tartó eltiltással sújtotta megvesztegetés miatt, ugyancsak pénteken. A Kajmán-szigeteki bankár tavaly novemberben egy brooklyni szövetségi bíróság előtt bűnösnek vallotta magát zsarolás, csalás és pénzmosás bűntettében.

MTI/para

Címkék: FIFA, Joseph Blatter