FIGYELEM: Az 50 éven felüliek már Pfizerre vagy Modernára jelentkezhetnek!

2021. május 6. - 12:57 | Belföld

A minisztérium erről egyelőre hivatalos tájékoztatást nem adott ki, a regisztrációs oldalon azonban már a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcináit az 50 és nem csak az eddigi 60 feletti jelentkezőkhöz sorolják.

FIGYELEM: Az 50 éven felüliek már Pfizerre vagy Modernára jelentkezhetnek!
Illusztráció - Cséfalvay Á. András

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter szerdán jelezte, hogy csütörtökön kapja kézhez az elemzést, amely alapján elosztják a vakcinákat, ezt követően pedig az 50 éven felüliek számára is elérhetővé teszik a Pfizer-vakcinát. Ez most megtörtént.

A miniszter hozzátette, ha a harmadik negyedévben lesz elegendő vakcina a Pfizertől, akkor elképzelhetőnek tartja, hogy az emberek választhassanak az oltóanyagok közül.

A tervek szerint május végéig több mint egymillió adag Pfizer, 159 ezer Moderna, 313 ezer AstraZeneca és 46 500 Janssen érkezik majd Szlovákiába.

Kapcsolódó cikk:

Mutatjuk, hány adag vakcina érkezett eddig Szlovákiába, és mennyit várunk május végéig
Több AstraZenecát kapunk májusban, mint vártuk, de így is talán csak a második oltásokra lesz elég

(parameter)