Figyelem! Egy cég alkalmazottainak adják ki magukat, közben horribilis összegeket kérnek az elvégzett munkáért
Magukat egy építkezési vállalat alkalmazottainak kiadva csalók tevékenykednek a Tátra-környéki községekben – írja a noviny.sk.

A csalók vélhetően az interneten bukkantak rá az építkezési vállalatra, amelynek alkalmazottaiként bemutatkozva bekéredzkednek az emberekhez, hogy megjavítsák a vízelvezető csatornát. Sőt, még azt is állították, hogy személyesen ismerik a főnököt, és ő küldte őket. A vállalat tulajdonosa viszont mindezt tagadja. Elmondása szerint nem ismeri a szóban forgó bandát, és biztosítja az embereket, hogy ők nem úgy működnek, hogy „bemegyünk az udvarba, jöttünk dolgozni”. A vállalat csakis kereslet és kínálat rendszere alapján végzi a munkát.
Egy ház tulajdonosa beengedte a csalókat, fizetéskor viszont feltűnt neki, hogy valami nincs rendben, ezért felhívta a tulajt, mondván, túl magas a munka díja. Az átvert férfi bánja, hogy nem igazolta korábban a munkások személyazonosságát.
A cég tulajdonosa szerint a csalókat egy furgonnal járva más községekben is látták, az elvégzett munkáért pedig horribilis összegeket kérnek. A tulajdonos asszisztense szerint nem kizárt, hogy román nemzetiségű férfiakról van szó.